Sok cég becsődölt

2009 első felében, javarészt a gazdasági válságnak betudhatóan, nagyon sok Hargita megyei vállalkozás került nehéz helyzetbe – derül ki a Hargita megyei kereskedelmi és iparkamara a megye gazdaságára, a vállalkozások helyzetére vonatkozó féléves jelentéséből.

Máthé László Ferenc

2009. december 28., 12:252009. december 28., 12:25

2009. december 28., 12:462009. december 28., 12:46

2009 első hat hónapján 127 Hargita megyei cég kérte felszámolását, mely adat a korábbi évek azonos időszakaihoz viszonyítva több mint 2000 százalékos növekedést jelent. Az is kiderült, hogy a vizsgált időszakban 614 egység szüntette be, függesztette fel időszakosan működését, illetve 389 kereskedelmi egység kérte törlését a nyilvántartásból. Törvényszerűen kevesebb bejegyzés is történt: míg 2008 első felében 654, addig 2009 azonos időszakában mindössze 334. Az alaptőkeként befektetett összeg nagysága is kisebb lett: a 2008-as első félévi 2.234.250 lejről 51.539-re csökkent.

A kamara jelentésében azt is megjegyzi, hogy a munkanélküliek száma egy év alatt 79 százalékkal lett nagyobb: míg 2008-ban Hargita megyében 6221 állás nélküli személyt jegyeztek, 2009 közepén számuk 11.145-re emelkedett.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Vasárnap is razziáznak a Maros és Hargita megyét összekötő országúton

Egy tucat halálos baleset volt tavaly a Maros és Hargita megyén is áthaladó 15-ös országúton, így a közlekedésügyi rendőrök vasárnap is razziáznak ezen az útszakaszon.

Vasárnap is razziáznak a Maros és Hargita megyét összekötő országúton
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Két autó ütközött – félsávos forgalomkorlátozást kellett bevezetni

Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.

Két autó ütközött – félsávos forgalomkorlátozást kellett bevezetni
2026. július 26., vasárnap

Forgalomból kivont járművekkel és ittasan is közlekedtek

Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.

Forgalomból kivont járművekkel és ittasan is közlekedtek
2026. július 26., vasárnap

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Viharok rondíthatnak bele a vasárnapunkba – sárga riasztást adtak ki Maros megyére is

Záporokra, zivatarokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több térségére.

Viharok rondíthatnak bele a vasárnapunkba – sárga riasztást adtak ki Maros megyére is
2026. július 26., vasárnap

Új nap, újabb lelőtt drón Romániában

Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.

Új nap, újabb lelőtt drón Romániában
Új nap, újabb lelőtt drón Romániában
2026. július 26., vasárnap

Új nap, újabb lelőtt drón Romániában

2026. július 26., vasárnap

Októberi reggelnek is beillett volna ez a július végi vasárnap

Az ilyenkor megszokotthoz képest „csípősebb” volt a reggel országszerte az elmúlt napok lehűlése és csapadékos időjárása miatt.

Októberi reggelnek is beillett volna ez a július végi vasárnap
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap hajnalban

Buzău és Vrancea megyében is volt egy földrengés vasárnap hajnalban – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Két földrengés is volt vasárnap hajnalban
Két földrengés is volt vasárnap hajnalban
2026. július 26., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap hajnalban

2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról

Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról – közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szombaton.

Tarr Zoltán Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról
2026. július 26., vasárnap

Ivóvíz nélkül maradt Segesvár és környéke miközben zajlik a középkori fesztivál

A város fő vízvezetékének meghibásodása miatt vasárnap, előreláthatóan este 8 óráig nem lesz ivóvíz Segesváron és a környező településeken.

Ivóvíz nélkül maradt Segesvár és környéke miközben zajlik a középkori fesztivál
Hirdetés