
A kivitelező pénzügyi problémákra hivatkozva szeptemberben felhagyott a munkával
Fotó: Barabás Ákos
Tizennyolc nap alatt kell befejeznie a kivitelezőnek Zetelakán a korábban elkezdett, majd félbehagyott járdaépítést, ellenkező esetben szerződést bont a bákói céggel Hargita Megye Tanácsa.
2017. október 15., 19:072017. október 15., 19:07
Zetelaka a megyei önkormányzat járdaprogramjában nyerte el a községközponton átvezető járda megépítéséhez szükséges összeget, a munkálatot azonban már eleve késéssel kezdte el a kivitelező, majd szeptemberben fel is függesztették az építkezést. A megyei tanács sajtóosztályának közlése szerint október 9-én ismét hozzáfogott a munkához a cég, és
A tervező október 10-ére elkészítette a járda-, sánc- és támfalépítésre vonatkozó tervpontosításokat, amelyeket jelenleg a megyei tanács illetékesei ellenőriznek. A megállapodás szerint a cégnek október 18-áig be kell fejeznie a teljes járdaszakasz tömörítését, hogy lehessen aszfaltozni, továbbá a mintavételnek is meg kell lennie laboreredménnyel együtt, amelyet majd a műszaki felügyelő ellenőriz.
Ezenkívül szintén október 18-áig kell befejeznie a kivitelezőnek a fennmaradt körülbelül száz méter hosszúságú sánc kibetonozását, illetve október 30-áig fel kell mutatnia a betonsánc-fedlapokra vonatkozó beszállítói szerződést. A felsoroltak be nem tartása esetén felbontják a szerződést a kivitelezővel – közölte a megyei tanács sajtószolgálata.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A minap történt, közfelháborodást keltő kutyabántalmazás ügyében újabb információkat kaptunk az azt nyilvánosságra hozó, Forró Bélától: nem a kutya gazdája a hibás, vagy nem úgy, ahogy első pillantásra gondolni lehetne.
szóljon hozzá!