Fotó: Jancsó László
A különböző civil szervezetek az utóbbi időben sokat tettek azért, hogy egyre több találkozási lehetőséget biztosítsanak az egészséges és sérült fiatalok számára. A szellemi sérültekkel kapcsolatosan azonban még mindig sok a félreértés, előítélet, sokan azért tartózkodók, mert nem tudják, miként viselkedjenek úgy, hogy ne bántsanak meg senkit. Pedig nincs semmi előírás, egyszerűen csak természetesen kell viszonyulni – mondja a sérült fiatalokkal dolgozó Zöldi Emese pszichológus.
2011. július 21., 16:282011. július 21., 16:28
2011. július 22., 11:032011. július 22., 11:03
Hargita megye minden részéből származó, 14–24 éves értelmi sérült fiatalok élnek a csíkszeredai Szent Anna Elhelyező Központban. A Szent Anna Speciális Ipari Iskola diákjai ők, részben családokból, részben az elhelyező rendszerből kerülnek a bentlakásos központba. Zöldi Emese pszichológus (fotó) bedolgozóként foglalkozik a fiatalokkal. A szakembert a munkájáról kérdeztük, illetve arról, hogy a városban járva, érik-e negatív élmények ezeket a diákokat, és ha igen, hogyan segíthetünk ezen, miként viszonyuljunk hozzájuk.
– Mennyire más a munka a sérült gyerekekkel?
– Teljesen más. Elsősorban azt kell tudni róluk, hogy szellemi sérült gyerekek, enyhe és közepesen súlyos fogyatékosak, és vannak köztük tanulási nehézségekkel küzdők is. Át kell szabni a munkádat az ő képességeikre. Minden gyereket a saját képességei szerint kell kezelni. Én dolgoztam a Márton Áron Gimnáziumban ugyanazon korosztállyal, és egészséges gyerekekkel teljesen más. Vegyük például a szexuális felvilágosítást, hogy miként beszéltük meg azt az ottani kilencedikesekkel, és mit jelent itt, ezekkel a gyerekekkel megbeszélni. Le kell fordítani a mondanivalót a körülbelül háromtól hétéves korú gyermek nyelvére, ahhoz, hogy megértsék. Ugyanakkor a késztetéseik ugyanazok, mert biológiailag fejlettek. Ami könnyebben működik, és amivel jól tudunk hatni rájuk, tapasztalataink szerint, az a zene. Sokat használjuk a zeneterápiát, úgy, hogy ők zenélnek, vagy mi hallgattatunk velük zenét, ezáltal is próbálunk közeledni hozzájuk, hogy nyissanak. Az érzelmeiket a gyerekek többsége nem tudja kifejezni. Fejlődés van a munka nyomán, de nagy a különbség, sokkal könnyebb azokkal dolgozni, akiknek családjuk van és érzelmi támaszuk. Az elhelyezett gyerekekkel az a gond, hogy a rendszerben folyamatosan költöznek, nincs egy személy, akihez érzelmileg kapcsolódhatnak. Emiatt nagyon nehéz elérni, hogy nyissanak. Erre a bizalmatlanságra építik az egész életüket.
– Munkája során milyen visszajelzéseket kap a diákoktól, gyerekektől, hogyan bánik velük a társadalom?
– Igazából ők érzelmi szinten ütköznek nehézségekbe. Viselkedésük szempontjából is gyerekesebbek, mint a korosztályuk. Itt fiatalokról beszélünk, 14-től 24 éves korig vannak ebben a központban, de gyerekesen viszonyulnak és viselkednek. Tehát érzelmileg jobban ragaszkodnak, viselkedésükben és döntéshozatalukban nincs az a megfontolás, amit elvárnánk a többiektől, ezért a társadalom megbélyegzi őket, ezáltal háttérbe szorítja. Úgy érzem, hogy ez részben nekünk is, az intézmény szintjén és a szakembereknek is a hibája, mert nem nyitottunk eléggé a társadalom felé, hogy megmutassuk: ők is vannak, és nem másak. A nagy hátrány, amivel ezen diákok többsége rendelkezik, hogy nincsenek szüleik, tehát nem fogja kézen senki őket és viszi magával az utcán, bevásárolni, színházba vagy bárhová. Akiknek vannak szülei, azok – az intézmény bentlakásos rendszerben működik – hétvégén hazamennek, ők teljesen másként viszonyulnak. Itt főleg az elhelyezett gyerekekről van szó. Farsangra színdarabot tanítottunk be, termet béreltünk és bemutattuk. Kiküldtük a meghívókat, de nem igazán jöttek el a meghívottak, egymás között voltunk, egymásnak mutatták be a darabot. A gyermekvédelem szintjén tehetségnapokat is szerveztünk, ott is részt vettünk, tehát lehet dolgozni velük, akarnak és lelkesek, de mi sem vittük őket eddig, és nem nyitottunk eléggé a társadalom felé. Ezért nem várhatjuk el, hogy a városban vagy bárhol elfogadják tőlünk és tőlük azt, ahogy ők viszonyulnak bizonyos dolgokhoz. Például, ha bemegy az üzletbe, neki nagyon természetes, hogy leveszi azt a valamit a polcról, és az az övé, mert nem tanítottuk meg neki, hogy milyen vásárolni, nem vittük el vásárolni.
– Van-e egyáltalán találkozási felületük ezeknek a fiataloknak a városlakókkal, az intézményen kívüli emberekkel?
– Nagyon kevés. Zsebpénzt kapnak, azt elkölthetik, és kimenőjük is van. Kísérőpapírral mennek ki, ami le van pecsételve, hogy hány órától hány óráig van kimenőjük. Őket például a rendőrség is ellenőrzi, megállítják az úton és elkérik a papírt – már ismerik őket. Tehát nagyon korlátozott a találkozási lehetőségük. Iskolába is van a halmozottan sérülteket iskolabusz viszi, hozza, tehát a busz és az intézmény, ennyi a mozgásterük. Szervezett szabadidős tevékenység, amikor nevelőkkel vagy szakemberekkel együtt menjenek ki, kevés van. Gyereknapon mentünk ki velük, a farsangot a Szakszervezetek Művelődési Házában szerveztük meg, a Tehetségnap is Zsögödfürdőn volt, de ez kevés. Én ezt hibának látom, hogy a társadalomnak nem mutatjuk meg őket, így nem várhatjuk el, hogy másként viszonyuljanak hozzájuk.
– Kevés a találkozási lehetőség a társadalommal, de ami mégis adódik, annak keretében van-e negatív tapasztalatuk a fiatoknak?
– Van. Főként, hogy a gyerekek többsége roma. Nem is a sérültségük, hanem a nemzetiségük miatt érik negatív élmények, ami halmozottan hátrányos helyzetet alakít ki. Nehezen fogadják el őket. Munkát is nehezen kapnak. Pedig van, aki nem nagymértékben sérült, és tudnak dolgozni, nálunk például a kabinetet most ők festik ki. Hogyha türelmünk van, kivárjuk, meg tudják csinálni.
– Mit tehetünk mi, mindannyian, akikkel találkoznak ezek a fiatalok az utcán, a rendezvényeken stb.?
– Ugyanúgy viszonyuljunk hozzájuk, mint bárki máshoz. Tehát ne bámuljuk meg őket az utcán, ne kommentáljuk meg. Nem parádé az, ha felvonulunk – ugyanolyan emberek ők is, mint mi, esetleg kicsit másként viselkednek. Toleránsabbak kellene lennünk, és nem megkritizálni őket, ahogy ez néha előfordul, mert ez visszatükröződik utána az ő viselkedésükben. Amit hallanak a felnőttektől, hogy te ezt nem csinálod jól, mert buta vagy, képtelen vagy stb., ugyanezt egymás között is mondják, és ez annyira lecsökkenti az önértékelésüket, hogy képtelenek megtenni azt is, amire képesek lennének. Tehát viselkedjünk velük nyitottan és természetesen.
A teljes interjút a Csíki Hírlap július 22–24-i, péntek–vasárnapi lapszámában, az Egészségünkre rovatban olvashatják.
Ezrek zarándokoltak idén is a Gyimesekbe, ahol imával és mély lelki tartalommal ünnepelték pünkösdvasárnapot a kontumáci templom melletti szabadtéri oltárnál bemutatott szentmisén.
A csíksomlyói nyeregbe sokan nemcsak imával, hanem kisszékkel is érkeztek. A búcsúra zarándoklók között egyre többen választják a kényelmesebb megoldást, összeállításunkban megtekintheti, milyen ülőalkalmatosságokat hoztak a Csíksomlyóra látogatók.
Naptári szempontból igencsak kitolódott az idei pünkösd, de ez még így, ebben az időszakban is szokatlan: 30 Celsius-fok volt szombaton a legmagasabb hőmérsékleti érték Csíkszeredában.
Nem az a medvebocs tévedt a csíkszeredai Kalász lakótelepre, amelyiket a nyeregből elhajtottak, de az biztos, hogy ezt most már nem fogják mással összetéveszteni – részletek a tegnap éjjeli „medvevadászatról”.
Medve jelenlétéről küldött Ro-Alert figyelmeztető üzenetet a csíkszeredaiaknak a Hargita megyei katasztrófavédelem. A vadállat az emberektől való félelmében egy fára menekült, ahonnan csak később, elkábítva tudták lehozni.
Korán keltünk és annyi időt töltöttünk Csíksomlyón, amennyit csak tudtunk – beszélhetik egymás közt a zarándokok, megosztva a szombati élményeket. De mondhatják fotóriportereink is, akik egy kicsit másfajta szolgálatot, sajtószolgálatot teljesítettek.
Noha rendszerint eső, sőt gyakran zápor zavarja – illetve ha úgy tetszik, áldja – meg a zarándokokat a pünkösdi búcsú idején a csíksomlyói nyeregben, 2025-ben szó sem volt hűsítő csapadékról.
Idén 335 ezer zarándok gyűlt össze a csíksomlyói nyeregben szombaton. Közülük többeket kellett ellátni egészségügyi szempontból, egy személyt pedig újra kellett éleszteni. Megterhelő volt a hőség a zarándokok számára.
A székelyföldi, az erdélyi magyarság segítése természetes a magyar kormány számára, így táborokat, közösségi programokat is támogat – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
A zarándokok között volt az idei csíksomlyói búcsún Sulyok Tamás köztársasági elnök és felesége, Nagy Zsuzsanna is.
szóljon hozzá!