
Fotó: Kelemen Hunor/Facebook
Önkormányzati vezetőkkel tanácskozott pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetése. Kelemen Hunor kijelentette, hogy az adóemelés sok családnak nehézséget okoz, bocsánatot kell kérniük mindenkitől.
2026. január 16., 19:402026. január 16., 19:40
2026. január 16., 19:422026. január 16., 19:42
Mint a tanácskozásról Facebook-posztban beszámoló Kelemen Hunor írja, arra kérte a polgármestereket, alpolgármestereket, tanácsosokat hogy ebben az időszakban minden kérdésre válaszoljanak, a támogató üzenetekre éppúgy, mint a dühös, csalódott hangokra.
– jelentette ki Kelemen Hunor.
Fotó: Kelemen Hunor/Facebook
Mint ismert, 2026-tól 70-80 százalékban emelkedtek az ingatlanokra és gépjárművekre kivetett helyi adók, amelyeket a polgármesteri hivatalok kötelezően el kellett fogadjanak, ez pedig
Fotó: Kelemen Hunor/Facebook
Az RMDSZ még 2024-ben, a szuperválasztási évben a „Többet a polgárnak, kevesebbet az államnak!” szlogennel kampányoltak, nem értve egyet az adóemelési tervekkel. Szerintük
Fotó: Kelemen Hunor/Facebook
Az adóemelésről szóló törvényt végül a Bolojan-kormány fogadta el felelősségvállalással tavaly decemberben, amelynek jelenleg az RMDSZ is tagja.
Fotó: Kelemen Hunor/Facebook
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
12 hozzászólás