
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Alkoholos befolyásoltság alatt okozott balesetet egy férfi Parajdon, rajta kívül még egy utast is kórházba kellett szállítani vasárnap este – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
2024. március 18., 16:092024. március 18., 16:09
A Hargita megyei rendőrséget egy Parajdon történt balesetről értesítették vasárnap 20 óra körül a 112-es segélyhívó számon:
A sofőr és egy 49 éves férfi, aki az autó utasa volt, sérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították orvosi ellátásra. Az autóvezető leheletéből az alkoholszondás vizsgálat 0,89 mg/liter légalkoholszintet mutatott ki, valamint a rendőrség által végzett ellenőrzéseket követően az is kiderült, hogy nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel semmilyen járműkategóriára.
Az ügyben alkoholos befolyásoltság alatti és járművezetői engedély nélküli autóvezetés, illetve gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indult büntetőeljárás.
Mozgásban is látható hétfőtől Christopher Nolan 2026 nyarán érkező filmje, a Homérosz: Odüsszeiát feldolgozó The Odyssey.
Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.
Elfogadja a kormány keddi ülésén a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-dalszerző, akit a Driving Home for Christmas című slágere tett világszerte ismertté – közölte a BBC.
Jövő nyártól Varsóba is utazhatunk a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről. Lengyelország fővárosába heti kétszer is lesz a Wizz Airnek járata.
Az oktatási és kutatási ágazatra nem vonatkozik a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvényi előírás – közölte hétfőn a tanügyminisztérium.
Míg az adventi időszak a legtöbbek számára az elcsendesedésről szól, országszerte – így Székelyföld városaiban is – évről évre megjelennek a hangos dobszóval kísért, medvebőrbe öltözött csoportok. A látványos, de zajos népszokás megosztja a közvéleményt.
Egy 35 éves, Maros megyei nő holttestét emelték ki hétfőn délután a vízből Marosvásárhelyen, az Alsógát utca térségében – a halál pontos körülményeit vizsgálják.
A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.
szóljon hozzá!