Hirdetés
Hirdetés

Sertéspestis és népszavazás – két ok, amiért elhalasztják a Kolbászparádét

Archív •  Fotó: Kocsis B. János

Archív

Fotó: Kocsis B. János

A sertéspestisjárvány fenyegetése és az éppen akkor sorra kerülő alkotmánymódosító referendum miatt más időpontot kerestek a szervezők a hagyományok szerint általában október első hétvégéjén Sepsiszentgyörgyön zajló Kolbászparádénak.

Bíró Blanka

2018. szeptember 20., 16:182018. szeptember 20., 16:18

2018. szeptember 20., 16:192018. szeptember 20., 16:19

Mint Grüman Róbert, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke lapunknak elmondta, a prefektúra körlevelet küldött ki az önkormányzatoknak, hogy fontolják meg a nagyobb tömegeket megmozgató rendezvények szervezését, tekintettel arra, hogy sertéspestis-fenyegetettség van. A szervezők egyeztettek az állategészségügyi hatósággal, és úgy döntöttek, hogy a biztonsági óvintézkedéseket szigorúan betartva

november 10-re ütemezik át a Kolbászparádé tizenhatodik kiadását.

Mivel novemberben az időjárás már nem kedvez a szabadtéri rendezvénynek, így azt a főtérről átköltöztetik a Szabó Kati Sportcsarnokba.

Grüman Róbert rámutatott, az október 6–7. azért sem lett volna alkalmas időpont, mert akkor szervezi a kormány a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló népszavazást, ezért is szükség volt az újratervezésre.

Hirdetés

A kolbászfesztiválra a nevezést október elején hirdetik majd meg, a tizenöt éve bejáratott forgatókönyv szerint, a csapatok tíz kilogramm húst kapnak a szervezőktől, ebből kell a saját recept alapján elkészítsék a versenybe benevezett kolbászt.

Vajda Lajos ötletgazda, az ASIMCOV vállalkozói szövetség ügyvezetője kifejtette, a fesztivál egyik nagy kihívása, hogy olyan székely receptre találjanak, amely felveszi a versenyt a pleşcoi-i vékony kolbásszal, vagy a híres békéscsabai kolbásszal.

Kovászna megyében még nem igazoltak afrikai sertéspestist, de már a közelben van. Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) legfrissebb statisztikái szerint szerdáig 13 megye 227 településén 927 afrikaisertéspestis-gócot regisztráltak, és 311 869 sertést megsemmisítettek. A fertőzést kimutatták 62 vaddisznónál is. Az afrikai sertéspestis a házi és a vaddisznókat egyaránt megtámadja, valamennyi fertőzött állat elpusztul. Oltás és gyógymód nincs. A vírus nem jelent veszélyt az emberre, viszont hatalmas gazdasági kárt okozhat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Adok-kapok a marosvásárhelyi városháza és a Maros megyei prefektúra közt a szemétügyben

Nem támadta meg a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát – szögezi le a Maros megyei kormányhivatal, cáfolva a közösségi médiában megjelenteket.

Adok-kapok a marosvásárhelyi városháza és a Maros megyei prefektúra közt a szemétügyben
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kiderült, mikor nyithatják meg a Transzfogarasi utat

Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakaszát, ha ezt a helyszíni ellenőrzések megerősítik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik – jelentette be kedden Cristian Pistol.

Kiderült, mikor nyithatják meg a Transzfogarasi utat
2026. június 09., kedd

Hamarosan indul az idei roncsautóprogram, fontos újdonságot jelentettek be

Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját – jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.

Hamarosan indul az idei roncsautóprogram,  fontos újdonságot jelentettek be
2026. június 09., kedd

A környezetvédelmi miniszter szerint nem mindenhol lövik ki a településre bejáró veszélyes medvéket

Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését.

A környezetvédelmi miniszter szerint nem mindenhol lövik ki a településre bejáró veszélyes medvéket
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kelemen Hunor: a közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik

Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.

Kelemen Hunor: a közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik
2026. június 09., kedd

Tomac: nem a személyes kormányomnak, hanem Románia kormányának kérek bizalmat

Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy nem az ő személyes kormányának, hanem Románia kormányának kér majd bizalmat a parlamenttől.

Tomac: nem a személyes kormányomnak, hanem Románia kormányának kérek bizalmat
2026. június 09., kedd

Călin Georgescu Nicușor Dan felfüggesztésére biztatja a pártokat

Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető” tagjait, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen” és „kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.

Călin Georgescu Nicușor Dan felfüggesztésére biztatja a pártokat
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Egyelőre nem tudja megígérni az RMDSZ, hogy bizalmat szavaznak a leendő Tomac-kormánynak

Az RMDSZ egyelőre nem tudja megígérni, hogy bizalmat szavaz a megalakulóban lévő kormánynak, és a további egyeztetések előtt megvárja a miniszterjelöltek végleges névsorát, valamint a kormányprogramot.

Egyelőre nem tudja megígérni az RMDSZ, hogy bizalmat szavaznak a leendő Tomac-kormánynak
2026. június 09., kedd

Több kúton is „benézett” 9,5 lej alá a benzin ára

Nem nőtt, hanem csökkent hétfő óta az üzemanyagok ára Romániában, a dízel pedig több helyen még mindig olcsóbb, mint a benzin.

Több kúton is „benézett” 9,5 lej alá a benzin ára
2026. június 09., kedd

Azért tiltakoznak az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben, hogy ne csökkenjen a bérük

Japán sztrájkba kezdtek kedden a Sanitas szakszervezet tagjai az új bértörvénytervezet elleni tiltakozásként.

Azért tiltakoznak az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben, hogy ne csökkenjen a bérük
Hirdetés