A japánok szívéhez szól az erdélyi zene

Tudni kell, hogy Sepsiszentgyörgy cigánynegyede az origója a messze földön híres és egyedi őrkői cigánytáncnak, mely a japánok érdeklődését is felkeltette. De hogy is történt ez? – kérdeztük Endrét és párját, akinek nehezen sikerült egy próba előtt erre időt szakítani, ugyanis a háromhetes, február 27 és március 18-a közötti japán tartózkodás után nagyon sűrű munkaprogram várta őket itthon.

„Mivel régi barátságot ápolunk Mocselékkel, tudtuk, hogy

Ő maga sokat mesélt erről és azt is elmondta, hogy akkor videofelvételek is készültek. Nagyon szerettem volna Rémuszt az 50. születésnapjára meglepni ezekkel a régi felvételekkel, így

– tekintett vissza a kezdetekre Endre.

Nagy népszerűségre tettek szert, így már akkor sokan elkezdték ott is tanulni a cigánytáncot. Az ott működő és vendégfellépőkkel évről évre összehoztak egy rendszerint többórás gálaműsort. Idén öt órás volt a műsor, és több mint húsz tánccsoport állt színpadra. „E rendezvényhez kapcsolódva táncház is működött, itt szántak nekünk szerepet” – avatott be Melles Endre.

Münchenben szálltak repülőre és tizenkét órás út után érkeztek meg Japánba. Közben láthatták a grönlandi jégtáblákat és a Fudzsi vulkánhoz is nagyon közel repültek. A tűzhányó éppen nyugalmi állapotban volt, Tokióval ellentétben:

Mint a fiataloktól megtudtuk, a magyar néptánc a 70-es, 80-as évek elején lett divatos Japánban, amikor Tímár Sándor, a Kossuth-díjas magyar néptánckoreográfus Mr. Haraga meghívására oktatott ott magyar néptáncot. Azóta ott

Ez számukra egzotikum, tudtuk meg, de túl a különlegességén, valami pótolhatatlan élményt is ad a rendkívül sokat dolgozó és fölöttébb visszafogott, tiszteletre és tartózkodásra nevelt japánoknak.

„A mi táncaink jelentik nekik az eszközt ahhoz, hogy örömükben és szívfájdalmukban egyaránt megnyíljanak.

– fejtette ki Ádám Julcsi.

Endréék számára megtiszteltetés volt, hogy a mindenféle korosztályt képviselő tanítványok

Az oktatók pedig azt értékelték, hogy tanítványaik mennyire összpontosítottak a tanulásra: nagyon jó megfigyelők, nagyon jól utánoznak, mondták.

No meg persze, amit még még kértek. A talpalávalót a budapeti Kiss B. Ádámból és Tímár Andrásból, a szentgyörgyi Fazakas Albertből álló zenekar húzta.

Julcsi megfigyelte, hogy a férfiak hangutánzó szavakkal, felkiáltásokkal adtak hangot jó érzéseiknek.

– számolt be meglepő tapasztalatáról.

Kíváncsiak a táncok forrására

Ezek a jó érzések sok távol-keletit elvezetnek a táncok forrásához, vagyis Európába, Magyarországra, Erdélybe. Az átlag japánnak mindössze évi ötnapos fizetett pihenőszabadsága van, lehet, hogy anyagiakban sem dúskál, mégis bevállalja a nagy utazást. A táncosok megismerkedtek olyan tanárnővel, aki estéit, hétvégéit munkával töltötte egy olasz konyhán, így teremtvén meg az európai úthoz szükséges anyagi fedezetet.

– mondja Endre.

A fürdőház sok meglepetést tartogatott az európaiaknak: a nemeknek külön kialakított helyiségekben először mindenkinek le kellett zuhanyoznia (meztelenül), szappan vagy tusfürdő használata nélkül. Holmiját kis kosárba bepakolva, törülköző vagy fürdőköpeny nélkül továbbvonulhatott és hosszan üldögélhetett egy forró vizű medencében,

De vannak a fővárosban wellnesz-központok is, ahol már európai módi szerint lazíthatnak a betérők.

A toalett is külön élményt jelentett a székelyeknek: egyrészt mert sokszor igencsak szűkre méretezett, néhol pedig annyi funkciót rejtett, hogy csak ámult-bámult a vendég: az ülésfűtés már meg sem lepődtek de többek között egy mozdulatra halk zene indult, illatfelhő szállt.

A tradicionális japán házacskában egy kis belső udvar nyűgözte le őket: sok növénnyel, kavicsokkal volt kialakítva, pont olyan volt, amilyennek képekről ismerték a japán kerteket.

Vendéglátóiknál azt az érdekes szokást is megtapasztalták, hogy mindnyájan körbeültek egy kis alacsony asztalkát, melyre körben egy kis „paplanka” volt erősítve, lábukat kinyújtották az asztal alatt és úgy melegítették egymást, egy tea mellett megbeszélve a családi dolgokat.

„Olyan zsúfoltság volt a metrón, hogy az arcomtól pár centire volt egy idegen férfi arca” – emlékezik vissza Julcsi, akit egyszerre stresszelt és szórakoztatott a furcsa helyzet. Persze azért már megnézték a világ leghíresebb gyalogátkelőhelyét, a Sibuját, ahol egyszerre tíz sáv találkozik, és csúcsforgalomban akár 2500 ember is átkel egy perc alatt.

Ami a étkezést illeti, a vegán Julcsinak nehezebb volt a helyzete, mert az ottani menzán kínált ételről igazából nem is lehetett tudni, hogy miből van. Bár adott körülmények között a kínálat jónak számított, egy idő után unalmas volt mindig ugyanazt enni, vallották be a táncosok.

– osztották meg a Székelyhonnal.

– zárta a beszámolót Melles Endre, nem tagadván, hogy ő maga is alig várja az újabb utazást Japánba.