
Csíkszeredában járt csütörtökön Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, aki elmondta: hamarosan jelentős létszámmal bővül a csíkszeredai főkonzulátus személyzete, szükségessé teszi ezt ugyanis a magyar állampolgárság megszerzése iránti nagy érdeklődés, az ügyintézés felgyorsítása. Ugyanakkor bejelentette: áldozatos munkája elismeréseként pénteken Gyimesközéplokon adja át Berszán Lajos atyának a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje kitüntetést.
2010. november 18., 19:132010. november 18., 19:13
„A magyar kormány, a külügyminisztérium és az illetékes kormánybiztos döntése alapján a csíkszeredai főkonzulátus nagyon jelentős személyi, technikai és épületfejlesztési bővítésre kap támogatást, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy a magyar állampolgárság kedvezményes megszerzése szempontjából Csíkszereda a világon a legfontosabb hely. Az érdeklődés itt messze meghaladja az átlagot, sőt azt is ki lehet jelenteni, hogy az érdeklődés itt nagyobb, mint együttvéve az egész világon” – jelentette ki Füzes Oszkár.
A Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete nyugalomra intette a magyar állampolgárság megszerzése iránt érdeklődőket, mondván: „nem kell sietni, ennek nincs határideje, nem lehet lekésni, mindenki sorra fog kerülni, senki semmilyen hátrányt nem szenved, ha nem most jelentkezik, hanem egy kicsit később”. Mint a csütörtöki rövid sajtótájékoztatón elhangzott, nemsokára kihelyezett konzuli napokat tartanak több székelyföldi településen, alkalmat nyújtva a helyszínen az előjegyzésre. Eddig – hangzott el – több ezer személy jegyeztette elő magát a magyar állampolgárság igénylésére a csíkszeredai főkonzulátuson, Balogh György ügyvivő elmondása szerint már április végére jegyeznek be érdeklődőket.
Körvonalazódott az új csíkszeredai főkonzul személye is – derült ki, ám a nagykövet ennél többet már nem kívánt elárulni. „Olyan embert nevezett ki a magyar külügyminiszter és olyan ember számára kérjük a román hatóságok hozzájárulását, aki igen jól ismeri a térséget, és személyesen is kötődik a Székelyföldhöz” – válaszolta a jövendőbeli főkonzul személyét firtató kérdésre a nagykövet, nem fedve fel a szóban forgó személy kilétét.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
szóljon hozzá!