
Archív
A helyi önkormányzat 220 ezer lejt biztosított a sepsiszentgyörgyi Román Katona szobrának felújítására, azonban a munkálatok nem valósultak meg, ugyanis egyetlen vállalkozás sem jelentkezett a közbeszerzési eljárásra – nyilatkozta Antal Árpád polgármester.
2017. október 19., 19:402017. október 19., 19:40
Antal Árpád csütörtökön azt mondta, úgy tudja, eddig legalább kétszer hirdették meg a munkálatot, de egyetlen cég sem jelentkezett. Az elöljáró hozzátette,
„Én senkit sem kényszeríthetek, hogy jöjjön a licitre” – mondta Antal az Agerpres beszámolója szerint.
A sepsiszentgyörgyi Román Katona szobrát 1974. szeptember 18-án leplezték le, a bronz szobrot Balogh Péter készítette.
Március 3-án a Kovászna, Hargita, Maros Megyei Románok Civil Fórumának vezetősége nyílt levélben fordult Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármesterhez, amelyben azt kérték, hogy a város idei költségvetéséből biztosítsanak pénzalapokat a Mihai Viteazul Főgimnázium és a Román Katona szobrának felújítására is.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!