
Fotó: Hubertus Vadásztársulat
Szarvas, farkas, medve, őz és vaddisznó, vagyis az Erdélyben is élő nagyvadak díszítik a székelykeresztúri Hubertus Vadásztársaság nemrég felavatott zászlaját. A társulat vezetősége közli, hogy csapatuk összetartozását is szimbolizálja a lobogó.
2026. február 07., 11:072026. február 07., 11:07
2026. február 07., 11:092026. február 07., 11:09
A székely lobogó mellett most már saját tervezésű zászlójuk is díszíti az épületeiket – tájékoztatott közleményében a Hubertus Vadásztársulat. Közlik azt, hogy
A szimbólumra Tőkés Lóránt oklándi unitárius lelkész kérte Isten áldását, aki a Csodaszarvas legendáját idézte fel beszédében.
Fotó: Hubertus Vadásztársulat
Fazakas Attila, a társulat igazgatója megkeresésünkkor kifejtette, hogy már régóta szerettek volna egy lobogót, ami csapatuk összetartozását jelképezi, így örülnek, hogy ezt idén sikerült megvalósítani. Utóbbi már csak azért is fontos, mert
Az Erdélyben fellelhető nagyvadak kaptak helyet a zászlón
Fotó: Hubertus Vadásztársulat
A szürkés alapú selyemlobogó közepén egyébként a Szent Hubertusz által megpillantott szarvas látható – agancsai között a kereszttel –, a sarkainál pedig
A társulat közleményéből az is kiderül, hogy az avatóünnepséget követően hajtóvadászatot tartottak a kőrispataki területükön, ahol medvék, rókák, nyulak, szarvasok és őzek bukkantak elő a sűrűből, végül pedig egy vaddisznót sikerült leteríteni.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
1 hozzászólás