
A tervek szerint a nyár végéig befejezik az útfestési munkálatokat. Képünk illusztráció
Fotó: Thomas Campean
Saját útfestő gépet vásárolt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, a tervek szerint ezzel a nyár végéig a város utcáit teljesen újrafestik.
2018. május 29., 18:292018. május 29., 18:29
A géppel egy csapat dolgozik, egyelőre óvatosan, csak tesztelik, de a nyár végéig minden utca sorra kerül, a felezővonalakat is újrafestik. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, minden nap fognak dolgozni vele, így folyamatosan meg lehet majd figyelni, hogy újrafestenek egy járdát, parkolót, utat vagy biciklisávot.
Egyébként a kátyúzást is elkezdték a városban, a kisebb foltozási munkálatok mellett a szerződés tartalmazza a közlekedési sávok koptatórétegének teljes újraaszfaltozását. Idén még közbeszerzést hirdettek a javításokra, a nyertes vállalattal egyéves keretszerződést kötöttek, és abban bíznak, hogy ennek lejártával már az önkormányzat saját, alakulóban lévő karbantartó cége végzi el a kisebb munkálatokat. Antal Árpád tudatta, az elmúlt tíz év alatt hét céggel dolgoztak, és
Különben az idei szerződésbe azt is belefoglalták, hogy 48 óránál hosszabb ideig nem hagyhatják felmarva az utcákat. A polgármester elmondta, a nagy útfelújítások esetében három közbeszerzést kell lebonyolítani, egyet az előtanulmányra, egyet a tervezésre és egyet a kivitelezésre, így az idei költségvetésben szereplő korszerűsítések mindegyikét nem valószínű, hogy ténylegesen is el tudják kezdeni.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
szóljon hozzá!