Saját akaratából tanult magyarul a csendőrségi szóvivő

Nem sokkal ezután ugyanis a katonaság következett, és édesapám mindenáron azt szerette volna, ha katonai rádiós leszek Bodzavásáron. Én azonban Gyergyószentmiklósra szerettem volna menni csendőrnek. Amikor ezt elmondtam neki, csak nevetett, de beleegyezett, hogy Gyergyót választom. Ott aztán én is megtudtam, amit ő valószínűleg már tudott: a szétosztásnál ugyanis hiába mondtam, hogy a csendőrséghez szeretnék menni, végül csak katonai rádiósnak osztottak be. Végül nyolc hónapos szolgálat után mégis teljesült az álmom, hiszen áthelyeztek a csendőrséghez, és a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség akkori parancsnoka a katonaság elvégzése után munkát ajánlott számomra. Ezt a lehetőséget természetesen nagy örömmel el is fogadtam, ezáltal pedig

Egyébként az alkalmazásom után egy évvel nősültem meg, csíkszeredai magyar lányt vettem el, aki akkor egyáltalán nem tudott románul. Ez azonban nem volt probléma, hiszen én már akkor jól beszéltem magyarul. Két gyerekünk született, egy lány és egy fiú.

– Említette, hogy a katonaság elvégzése után már ismerte és beszélte a magyar nyelvet, amit köztudottan nehéz elsajátítani. Román család gyerekeként hogyan sikerült ezt elérnie?

– A gyermekkoromat a magyarok és románok egyaránt befolyásolták, hiszen abban az időben nem csináltak problémát a nemzeti hovatartozás kérdéséből Csíkszeredában. A román szülők arra buzdították a gyermekeiket, hogy barátkozzanak magyar társaikkal, és tanulják a nyelvet, emellett pedig a magyar szülők is ugyanígy jártak el. Ez azt eredményezte, hogy

Emellett saját akaratomból magyar nyelven való írást és olvasást is tanultam az általános iskolában. Ma már folyékonyan beszélek magyarul, de a műszaki nyelv problémákat okoz számomra. Teljesen más egy nyelvet használni a magánbeszélgetések vagy a hivatalos nyilatkozatok alkalmával. Ezért az intézmény nevében, azaz

Azonban ne szaladjunk ennyire előre, hiszen hosszú út vezetett addig, amíg szóvivő lettem. Mint említettem, a sorkatonai szolgálat után visszaszerződtem a csendőrséghez hivatásos katonaként, majd négy év után levizsgáztam, és megszereztem az altiszti rendfokozatot, így bekerültem az állományba. Tíz évet a titkárságon töltöttem, kettőt pedig terepen az őrző-védő és a közrendészeti osztályokon. 2011-ben aztán egy átszervezés következtében, amikor több kollégát is tartalékállományba helyezett a felügyelőség, úgy döntöttem, hogy megpályázom a szóvivői állást.

– Nehéz volt hozzászokni az új munkakörrel járó újdonságokhoz, a megváltozott feladatokhoz?

– Sikeres versenyvizsgát követően elvégeztem két képzést a fővárosban, és úgy éreztem, a titkárságon eltöltött tíz év után készen állok a feladatra, hiszen ott is több személlyel kerültem kapcsolatba. Emellett rengeteg szakirodalmat olvastam a munkakörrel kapcsolatosan. Hamar rádöbbentem azonban, hogy ez a gyakorlatban sokkal összetettebb. A sajtóval 2011. december elsején kerültem először kapcsolatba, amikor a hivatalos nemzeti ünnep kapcsán egy kisebb csoport tiltakozást szervezett a városban.

Mivel azelőtt sosem nyilatkoztam élőben, csak az járt a fejemben, hogy most vajon mit is kellene csináljak. Hamar rádöbbentem, az a legfontosabb, hogy megőrizzem a nyugalmam, és folyékonyan beszéljek annak ellenére, hogy remegtek a térdeim. Ez az eset egyfajta sokk volt számomra, de nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen azután már tudtam, mit és hogyan kell tenni. Hat évnyi szóvivői tapasztalat után elmondhatom, nehéz, de nagyon szép munkakör.

Azt elmondhatom, hogy fárasztóbb egy íróasztal mögött ülni, mint ahogy a titkárságon eltöltött idő alatt tettem. A szóvivői munkakör sokkal dinamikusabb, sohasem unatkozok. Az sem esik nehezemre, hogy mindig elérhetőnek kell lennem, és szerencsére a családom is elfogadta ezt. Nagyon szeretem ezt a szakmát, de természetesen vannak nehezebb pillanatok is. Az a legnehezebb, amikor kedvezőtlen híreket kell közölni. Itt nem a felügyelőség tevékenységével kapcsolatos negatívumokra gondolok, hanem azokra az esetekre, amikor például egy kollégáról van szó. Megtörtént ugyanis, hogy az egyik kollégám életét vesztette, és szóvivőként természetesen nyilatkoznom kellett az esetről, az ilyesmi pedig megviseli az embert.

– Ha jól tudom, a munkája mellett több szenvedélynek is hódol. Melyek ezek?

– A fényképezés és a filmezés nagy szenvedélyem már iskolás korom óta. Az akkori Pionír Házban láttam életemben először számítógépet, és ott sajátítottam el az analóg fényképezés alapjait. Annyira megszerettem, hogy később az első fizetéseimből egy televíziót és egy fényképezőgépet vásároltam, és azóta is hódolok ennek a szenvedélynek. Továbbá az sem elhanyagolható, hogy kamatoztatni tudom a munkám során is, sokszor fotózok a felügyelőség számára. A másik szenvedélyem a sport: versenyszerűen dzsúdóztam ötödik osztályos koromtól, mostanában azonban abbahagytam, hiszen öregszik az ember, és már nem képes arra, amire fiatalkorában képes volt. A mozgást azonban nem hanyagolom el, hiszen az életem részévé vált.