
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Advent harmadik vasárnapjával elkezdődik az úrjöveti idő második része. Örömvasárnap, gyertyájának rózsaszínével már a karácsony közeledtét jelzi. A színjelkép rámutat a bűnbánati idő örömforrásaira is. E napon mutatják be a római katolikus templomokban az elsőáldozásra készülőket, ünnepélyesen aláírják életük első elköteleződését, majd fehér jelképet, szalagot vagy kokárdát kapnak, amely értük szóló imádságra serkenti a szentmiséken a közösséget.
2019. december 14., 10:112019. december 14., 10:11
Marossárpatakon, Nagyernye leányegyházában a 13 órakor kezdődő liturgia keretében Tamás József püspök felszenteli az Urunk mennybemenetele tiszteletére újonnan épített kápolnát.
A székelyudvarhelyi-szombatfalvi Szent György-plébániatemplomban a 11 óra 30 perckor kezdődő szentmise után karácsonyváró hangversenyt tart a zetelaki Boros Valér-kórus. Karvezető Jakócs Zoltán kántor.
A zetelaki Szent Kereszt megtalálása plébániatemplomban 17 óra 30 perctől Kovács Annamária vezetésével a helyi gyerekkórus énekel. A 18 órakor kezdődő gyertyagyújtásos szentmisén, amelynek főcelebránsa és szónoka Ilyés Lehel gyergyóalfalvi segédlelkész lesz, közreműködik a helyi férfidalárda, majd Oroszhegyről érkező
A liturgia után a Codex régizene-együttes tart koncertet. Műsoron magyar főúri zene a 16–19. századból.
Marosvásárhelyen, a Szent Antal jezsuita templomban 17 órától a Magyar Örökség-díjas Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar karácsonyváró hangversenyt ad. Vezényel Czakó Gabriella, Nagy Éva Vera és Lokodi Anna, zongorán közreműködik Lokodi Lehel.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
Szolgálat közben, egyenruhában vették őrizetbe azt az Arad megyei rendőrt, akit korrupcióval gyanúsítanak.
Tönkrement a gödrös úton egy beteghez riasztott mentőautó Galac megyében. A sofőr hiába próbálta kikerülni az esővízzel borított hatalmas mélyedéseket, az autó végül lerobbant. Kálváriájukat térfigyelő kamera rögzítette.
Csalásra figyelmeztet az Országos Közúti Infrastruktúrát Kezelő Társaság: az utóbbi időszakban megszaporodtak azok a hamis üzenetek, amelyek az intézmény nevében pénzt akarnak kicsalni az autósoktól.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Noha az európai uniós elvárásoktól messze elmarad a hulladék-újrahasznosítás aránya Hargita megyében, a gyergyóremetei hulladéklerakó láthatóan nagyot javított a megye hulladékgazdálkodási adatain. A települések között viszont nagy különbségek vannak.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond szerint jelenleg egyetlen pártnak sem érdeke a kormány megbuktatása, mert „ebben a Románia számára sorsdöntő időszakban” senkinek sem áll érdekében a kormányválság.
A gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékkötelezettségének (CASS) eltörlését sürgette kedden a Facebook-oldalán a munkaügyi miniszter.
A Országos Kifizetési és Szociális Felügyeleti Ügynökség (ANPIS) kedden bejelentette, hogy ebben a hónapban korábban utalják a szociális juttatásokat, mivel február 8., a megszokott kifizetési nap vasárnapra esik.
Hivatalos lépéseket tesznek a kormánynál az adóterhek mérséklése érdekében: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik – jelentette be az RMDSZ. A szövetség szerint a kormány sürgősségi kormányrendelettel lépni tud.
szóljon hozzá!