
Rendhagyó musical bemutatója lesz Marosvásárhelyen november 18-án a Sport Arénában. A Varga Zsolt művészeti vezető és koreográfus (UFO UPDATE zenekar), illetve Vizeli Csaba rendező-író (Magyarock Dalszínház) által megálmodott produkcióban, a ’90-es évek népszerű magyar slágerei mellett, a korszakot idéző történet, 21. századi látványelemek és elismert színművészek, énekesek tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a nézőket egy felejthetetlen időutazásra vigyék.
2017. november 03., 17:352017. november 03., 17:35
2017. november 06., 09:212017. november 06., 09:21
Varga Zsolt, az Ufo Update frontembere és alapítója a csapatával máig népszerű fellépője a retro-fesztiváloknak és programoknak. Ám az elismert táncos-koreográfus nem elégszik meg ezzel, folyton azon munkálkodik, hogy valami újat hozzon ebbe a megunhatatlan műfajba.
„Ezeket a dalokat ismerve, rájöttem, hogy mindegyiknek van egy saját története, és ezek a sztorik egységeket is képezhetnek, így fogalmazódott meg bennem, hogy egy musical formájában egybegyúrjam őket.
– mondta Varga Zsolt, aki külön hangsúlyt fektet a koreográfiára és arra, hogy a színpadi- és látvány show a mai kort idézze.
Azt viszont Varga Zsolt is tudta, hogy önmagában a jó ötlet kevés, többek között egy tapasztalt, a műfajban jártas és elismert rendezőre is szüksége van. Vizeli Csaba több sikeres produkcióval tette le névjegyét a musical műfajban, így nem meglepő, hogy 2017 legizgalmasabb zenei produkciójának is ő lett a rendezője.
„Nem volt kérdés, hogy igent mondok. Érdekes kihívás ez, nem csak rendezés, hanem írói szempontból is.
–foglalta össze a rendező.
Vizeli Csaba azt is elmondta, hogy ezek a dalok azért kiáltottak jelentek után, mert mindegyiknek van története, különleges hangulatot árasztanak, tele vannak pozitív üzenettel, és olyanok, mint egy hangos fényképalbum, amit mindenki szívesen lapozgat.
Fotó: Retropoly
A stáb (Zoltán Erika, Ganxta Zolee, Danics Dóra, Mészáros Árpád Zsolt, Baronits Gábor, Magyar Attila, Sipos Tamás, hogy csak pár nevet említsünk) szintén garancia a sikerre.
És, hogy mire számíthatunk a kétórás, fergeteges produkció alatt, azt Vizel Csaba foglalta össze. „A rendszerváltás kihívásaival küzdő vállalkozó vesszőfutása a szerelemtől az alvilági balhéig, a társkereső balek megjelenése, amely komikus jelenetek és bonyodalmak sorát indítja el, egy emlékezetkieséses anya, akiből partyarc lesz, és majdnem örökre kiüti magát, gengszterek, szerelmes lányok, partvonal-menti tanácsadó rokonok, és sok-sok fülbemászó dal a ’90-es évekből.
Szereplők: Zoltán Erika, Danics Dóra, Kecskés Tímea, Kuczmann Ágnes, Sári Évi, Somorjai Ilone Bee, Barabás Kiss Zoltán, Baronits Gábor, Ganxta Zolee, Magyar Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Mr. Busta, Sipos Tamás, Száraz Tamás.
Rendező: Vizeli Csaba. Művészeti vezető-koreográfus: Varga Zsolt. Line producer: Mára Krisztián
A Retropoly előtt, november 11-én szintén múltidézés lesz Vásárhelyen. A Sláger Fesztivál keretében ugyanis érkeznek az igazi „slágergyárosok”: a Neoton Famíliából jól ismert varázslatos énekesnő, Csepregi Éva, a több, mint 30 éve a pályán lévő „diszkókirálynő”, Zoltán Erika, az X-Faktor egykori nyertese, a hölgyek nagy kedvence, Vastag Csaba, a „Kicsi gesztenye”, a Nem jön álom a szememre és a Titkos üzenet című slágerek előadói, Dobrády Ákos és Inti, azaz a TNT zenekar, illetve a nyári slágereiről jól ismert (Napolaj, Nyár van, Karibi party) UFO együttes, amelynek négy éve már egy erdélyi énekesnő, a székelyudvarhelyi származású Varga Szidónia is tagja. Érdemes tehát a Sláger Fesztivállal bemelegíteni a musicalre!
További információk a retropoly.hu, és slagerfesztival.hu weboldalakon találhatók.
Jegyárak:
Sláger Fesztivál – 30 LEI
Retropoly – 40 LEI
Helyszínek és időpontok:
Székelyudvarhelyi Sport Aréna: november 14.
Sepsi Aréna: november 16.
Marosvásárhelyi Sport Aréna: november 18.
Jegyárusító helyek:
Székelyudvarhely: Jungle Étterem, Sprit Factory Bar
Marosvásárhely: Sport Aréna pénztára
Sepsiszentgyörgy: Kulturális Szervező Iroda
(x)
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.