
Fotó: Haáz Vince
Százötvenezer lejt zároltak a marosvásárhelyi városháza egyik számláján, de ez, mint Portik Vilmos alpolgármester a Székelyhonnak elmondta, semmiféle fennakadást nem okoz a működésben.
2022. július 30., 10:222022. július 30., 10:22
Közösségi oldalán közölte Claudiu Maior volt marosvásárhelyi alpolgármester, jelenlegi önkormányzati képviselő, hogy zárolták a városháza számláit és ez, állítása szerint a városvezető butasága miatt történt. A Székelyhon megkeresésére
„Egy 2021 őszén kiállított számla miatt történik most ez. Akkor a városi tanács úgy döntött a lejárt szemétszolgáltatási szerződést követően, hogy megrendeléses alapon biztosítja a város számára a szemét elhordását. Ezt a számlát akkor állította ki a szolgáltató. Akkor a különböző igazgatóságok egymás között más-más nézőpontokat fogalmaztak meg, amelynek következtében ezt a számlát a város nem fizette ki.
Ez a végrehajtás elkezdődött idén januárban, akkor a város kért egy 6 hónapos haladékot, ez lejárt, ezért zárolták a számlát. A legközelebbi költségvetés-kiegészítés után ki fogják fizetni a 150 ezer lejt. Azután, de addig is zavartalanul működik a város” – magyarázta az alpolgármester.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.
Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.
Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.
szóljon hozzá!