
Fotó: Boda L. Gergely
Az utolsó simításokat végzik a szakemberek azon a projekten, amelynek célja támogatást szerezni a vidrátszegi repülőtér kifutópályájának meghosszabbítására. Erre azért van szükség, mert a jelenlegi le/felszálló pálya nem elégséges ahhoz, hogy nagyobb gépeket fogadjon az intézmény.
2010. november 04., 15:092010. november 04., 15:09
2010. november 04., 17:292010. november 04., 17:29
Fotó: Boda L. Gergely
A Transilvania légikikötő vezetősége a Szektoriális Operatív Program (POS) közlekedésre vonatkozó kategóriájában pályázik európai pénzalapokra, hogy 3600 méteresre bővítse kifutópályáját. Az intézmény igazgatója, Petru Ştefan Runcan szerint a tervezet elkészül addig, amíg megnyitják a pályázatot – remélhetőleg év végéig, ez ugyanis a közlekedési minisztériumtól függ.
A jövő: multimodális platform
„A marosvásárhelyi és a kolozsvári repülőtér közösen pályázik ezekre az alapokra. Összesen 40 millió euróra számítunk, ebből bővítenénk a kifutópályát, így megfelelnénk a civil légiközlekedés világszintű, zajra, környezetre, minőségre, szolgáltatásra vonatkozó elvárásainak” – ismertette az igazgató. Hozzátette, elsődleges céljuk, hogy a már elkészített projekteket minél hamarabb benyújtsák. Ezek a reptér infrastruktúrájának fejlesztésére, a multimodális platform megépítésére vonatkoznak, amelyek hatással lesznek a teljes régió gazdasági fellendülésére. A multimodális platformok megépítését az Európa Tanács is támogatja, ezáltal ugyanis összekapcsolják a légi-, a vasúti és a közúti szállítást, közlekedést.
Fotó: Boda L. Gergely
A gazdaság motorja
Ştefan Petru Runcan szerint a marosvásárhelyi légikikötőnek az a nagy előnye az ország többi repterével szemben, hogy földrajzilag jó helyen található – az ország közepén – és bővíthető, mivel rendelkezésre áll terület, ez pedig azt jelenti, hogy az intézményt nem érintik az Európai Unió zajszennyezésre vonatkozó szabályozásai.
Mircea Simionescu professzor, aki részt vett a reptér fejlesztésének szociális-gazdasági hatástanulmányának az elkészítésében elmondta, a terv életképes, hatékony és nagy gazdasági előrelépést eredményezhet. Szerinte a beruházást követő 5 év alatt közvetve és közvetlenül 1170 új munkahelyet teremtenek, több mint 1,4 millió utast vonzanak a térségbe és 162 millió eurós bevételt érnek el.
Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Szerdán a parlament plénuma elé kerül vitára a 2026-os állami büdzsétervezet, miután a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai, majd a költségvetési bizottságok is megvitatták és elkészítették véleményezéseiket.
Jelentős eltérés volt Székelyudvarhely és Csíkszereda reggeli hőmérséklete között: a Hargitai megyeszékhely tovább tartja keddi dobogós helyét és szerdán hajnalban is is az ország leghidegebb lakott települései között maradt.
Anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását szerdán, a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján
Erősebben ösztönözné az állam a sérülékenyebb munkavállalói kategóriákba tartozók alkalmazását. Új támogatásokat hagytak jóvá, több, már meglévőt módosítottak – ezek között szigorítások is vannak –, a kérdés már csak az, hogy lesz-e pénz mindegyikre.
Mozgásban is láthatjuk a decemberben mozikba kerülő harmadik, Dűne-filmet, ugyanis kijött hozzá az első – meglehetősen akciódús – előzetes.
Románia népessége 1991 óta fogy, a jelenség háttere mögött a gazdasági bizonytalanságnál mélyebb okok húzódnak meg: késői házasságkötés, átalakuló életformák, de egy különös székelyföldi jelenségre is felhívta a figyelmet Horváth István szociológus.
Az adóhatóság (ANAF) alkalmazottjának adta ki magát egy csaló, és egy gyulafehérvári cégvezetőn keresztül 86 ezer lejjel rövidített meg egy vállalkozást. A 49 éves női vállalkozó hozzáférést biztosított a csalónak egy laptophoz és egy mobilhoz is.
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az új beruházások finanszírozásához – jelentette ki kedden Ciprian Șerban közlekedési miniszter.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.