Hirdetés
Hirdetés

Reneszánsz ruhákat, kiegészítőket mutatnak be a Kultúrpalota nagyszínpadán

Népszerűek a történelmi korok ihlette divatbemutatók. Archív •  Fotó: Antal Erika

Népszerűek a történelmi korok ihlette divatbemutatók. Archív

Fotó: Antal Erika

Kilencedik alkalommal szerveznek olyan divatbemutatót Marosvásárhelyen, amelynek ihletője valamely történelmi korszak. Az idén a reneszánsz stílusjegyeit hordozzák a bemutatott művészi alkotások.

Antal Erika

2017. november 23., 19:042017. november 23., 19:04

November 27-én, hétfőn 18 órától a Kultúrpalota nagytermében újból megrendezik a történelmi divatbemutatót, amelyen képzőművészek, divattervezők, művészetis középiskolások, illetve egyetemi hallgatók tervezte és készítette ruhák, ékszerek, táskák, kiegészítők láthatók. Márton Krisztina szervező a Székelyhonnak elmondta, az idén a reneszánsz jegyében szervezik meg az eseményt, az alkotások ennek a történelmi kornak a stílusjegyeit hordozzák magukon.

A résztvevők között szép számban vannak újak, de a korábbi években bemutatkozott képzőművészek és divattervezők sem fognak hiányozni. Például a Művészeti Gimnázium diákjai Csíky Ágnes vezetésével, illetve az 5–8. osztályosok – Makkai Csilla tanítványai – is bekapcsolódnak, és a Kultúrpalota előcsarnokában részt vesznek az erre az alkalomra megrendezett kiállításon.

Hirdetés

Szakács Ágnes az első bemutatótól kezdve rendszeresen jelen van kollekcióival a divatbemutatón, viszontláthatjuk Ördög Angéla, Pascu Annamária műveit is. Visszatér Gönczi Anikó Magyarországról, ez alkalommal ékszerekkel, ahogy Hajnal Zsuzsa is ékszereit, Feigel Gabriella és Kiss Katalin nemezelt alkotásait, Ferencz Zsolt bőrtáskáit mutatja be. Gyulai Róbert is volt már, ez alkalommal egy egész nagy kollekciót hoz – hívta fel a figyelmet a szervező.

Érdeklődésünkre, hogy milyen ruhákra számíthatnak a nézők, Márton Krisztina elmondta, az alkotókra bízták, szabadon készülhettek, akár mindennapi, vagy alkalmi ruházattal, illetve olyan ruhakölteményekkel, amelyek nem felvehetők. Az elvárás az volt, hogy művészi és egyedi alkotások legyenek és a reneszánsz stílus valamely jegyét hordozzák, valamint továbbörökítsék azt.

Első alkalommal a barokk jegyében szerveztek divatbemutatót, majd a különböző korokat mutatták be, a 20. századhoz érve a népművészet volt a téma, annak ellenére, hogy az nem köthető valamely korszakhoz. Márton Krisztina elmondta, hogy már készülnek a következő, a tíz évet ünneplő jövő évi eseményre, amelynek újból a barokk lesz az ihletője.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú nőt Tusnáfdürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú nőt Tusnáfdürdőn
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

2026. november 06., péntek

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében

Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében
2026. november 06., péntek

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások

Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés
2026. november 06., péntek

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban

Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban
2026. november 06., péntek

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában

Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában
Hirdetés