
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Két napja már egy kézen is megszámolható az új fertőzések száma Hargita megyében, ahol hétfőn koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek sem történtek. A kórházban ápoltak száma stagnál, a fertőzöttségi arány pedig folyamatosan csökken.
2022. március 07., 14:512022. március 07., 14:51
Mindössze négy koronavírus-fertőzést igazoltak hétfőn Hargita megyében (ebből egy sem újrafertőződés) 101 teszt feldolgozása során, ezzel 21 076-ra nőtt a járvány kezdete óta azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Újabb halálesetet ezúttal nem jelentettek, így a koronavírussal összefüggésbe hozható elhalálozások száma továbbra is 976.
A gyógyultak száma 22-vel nőtt az elmúlt huszonnégy órában, ezáltal eddig összesen 19 590-en győzték le a fertőzést.
otthoni elkülönítésben 51-en vannak, házi karanténban pedig 35-en tartózkodnak a megyében.
A már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében öt páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában. Ebből az is kiderül, hogy
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében – tájékoztatott kedden a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vettek kedden a német hatóságok egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy szélsőjobboldali terrorszervezet megalapításával, „terrorháború” útján akarta megdönteni a román államot.