
Fotó: Kristo Robert
Aláírásgyűjtéssel tiltakoznak Taplocán a Szérű utca lakói, egy, a szóbeszéd szerint házaiktól nem messze kialakítandó sertésfarm ellen.
2010. május 17., 18:192010. május 17., 18:19
Fotó: Kristo Robert
Nagy a bizonytalanság az aprócska Szérű utcában, mert bár hivatalosan semmi tájékoztatást nem kaptak a lakók, úgy tudják, a szomszédságukban lévő egykori kollektív istállóban egy nem helybéli vállalkozó sertésfarmot akar létesíteni. Az ott lakók aláírásukkal tiltakoznak a farm létrehozása ellen, ezt pedig a napokban be is nyújtották Csíkszereda Polgármesteri Hivatalához, a környezetvédelmi őrséghez, valamint az állategészségügyi igazgatósághoz.
Úgy tudjuk, Hollandiából hozzák a sertéseket, egyfajta tranzit állomás lesz a taplocai farm, majd innen továbbszállítják – terjednek a hírek az utca lakói között, akik félnek a sertésfarm létezésével együtt járó elviselhetetlen bűztől, rovaroktól, rágcsálóktól. Mint megjegyzik, volt, aki a fejükhöz vágta, a néhai kollektív istállókban korábban is állatot tartottak, ám ezt a magyarázatot nem fogadják el. A Szérű utca lakói nehezményezik, hogy ha valóban készül a farm, miért nem keresték meg őket. Tény, nem kívánják karba tett kézzel várni, hogy megérkezzen az első sertés-szállítmány, mert akkor más késő lesz bármit is tenni.
„Az istálló üres, ki van fertőtlenítve, ott nincs semmi és nem is lesz semmi” – reagált nagyon határozottan a Taplocán keringő hírekre Püsök László, a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság szóvivője.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.