Rejtett kasszakulcsok helyett közkincsek

•  Fotó: Kovács Eszter

Fotó: Kovács Eszter

A 2011-es költségvetési tervezetről és az MPP módosító javaslatairól számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. Szász elmondta, a költségvetési tervezet szerint jelentős tételű összegek három célterületre lesznek szánva: a polgármesteri hivatal dologi kiadásaira, a Bethlen 1-es és 2-es kazánház felújítására és karbantartására, illetve az utak feljavítására.

Kovács Eszter

2011. február 17., 18:022011. február 17., 18:02

2011. február 17., 18:112011. február 17., 18:11

„Irracionálisan vannak kitalálva ezek a számok, mindenfélére fölöslegesen költünk” – jegyezte meg Szász, mondván, logikátlannak tartja a távfűtésrendszer ekkora összegekkel való támogatását, amikor Udvarhelyen csupán 2500 lakásban használnak ilyen fűtési technikát. „A tervezet 60 milliárd régi lejt irányoz elő a fűtéskérdésre, amikor azt egyre kevesebben használják” – tette hozzá a polgáriak elnöke.

Szász ugyanakkor kifejtette, a szállítás alfejezetben megjelölt 79 milliárd lej egy részét, 43 milliárdot, nevesítés nélküli beruházásokra, költségi vonzat szempontjából ellenőrizhetetlen dolgokra szánja az önkormányzat. „Az elrejtett kasszakulcsokat közkinccsé kellene tenni” – jegyezte meg Szász. A továbbiakban városi utak felújításával, illetve a polgármesteri hivatal által javasolt újabb körforgalom létesítésével kapcsolatosan az MPP határozott elképzelését hangsúlyozta Szász: „Addig nem vagyunk a körforgalom hívei, amíg Udvarhelyen van egyetlen sáros utca”. A polgáriak elnöke szerint ugyanis kevésbé bosszantó zsúfolt aszfaltozott úton járni, mint sáros földúton.

A három napig tartó szakbizottsági ülések nyomán a 2011-es költségvetési tervezet néhány alapvető koncepcionális változáson esett át. Ezek értelmében a polgármesteri hivatal anyagi, dolgi kiadásaira szánt összeg 5 milliárd lejjel csökkent, a fűtésrendszerek fenntartására leválasztott összegből 9 milliárd lej máshova lesz átcsoportosítva, illetve a szállítási alfejezetből 40 milliárd lej a Tempom, a Caslóka és a Móricz Zsigmond utcák rendbetételére és a Cserehát megközelítésének javítására lesz elköltve. Továbbá Szász elmondta, hogy a tanügyi intézményeknek szánt összegek is változtak, így például a Tamási Áron Gimnázium omladozó tetőszerkezetének és az Eötvös József Szakközépiskola tornatermének felújítása a prioritások sorába került. „Fontosnak tartom azt is, hogy a város pályázatait, a kiírt összegek megemelését egy, a városi tanács tagjaiból álló bizottság dönthesse el” – magyarázta az MPP elnöke.

Molnár Miklós, a polgári párt sajtóreferense zárszóként elmondta, reméli, hogy a pénteki tanácsülés a szakbizottságok véleményezésére alapozó tanácskozás és nem egy újabb politikai háttéralkun alapuló bábszínház lesz. Szász Jenő a továbbiakban annyit árult el a holnapi tanácsülésről, hogy az MPP, a Székely Nemzeti Tanáccsal összehangolva, előterjeszti majd, hogy március 15. ünnepnap legyen Udvarhelyen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés