
Ünnepi szentmisén avatták fel január 17-én Madéfalván az új, európai uniós szabványok szerint épült ravatalozókápolnát. Tamás József segédpüspök megáldotta a létesítményt és a magánszemélyek által adományozott harangot, amelyet meg is szólaltatott.
2010. január 18., 11:202010. január 18., 11:20
A püspök beszédében elmondta, hogy nemcsak az EU előírásai miatt fontos a ravatalozó megépülése, hanem azért is, hogy a közösség megtartsa ősi temetési szokását.
Hargita Megye Tanácsa és az RMDSZ közbenjárására a ravatalozó építésére 200 ezer lej érkezett a kormánytól, a teljes munkálat értéke pedig 450 ezer lej. Az alapkövet 2008-ban fektették le, az építéshez hozzájárult a helyi önkormányzat, közbirtokosság, a hívek, magánszemélyek, vállalkozók. A 150 négyzetméteres alapterületű ravatalozót Szikszai László tervezte.
A szentmisén részt vett Kelemen Hunor művelődési miniszter, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Becze István és Szentes Antal megyei tanácsosok is.
Mint ismeretes, készül a temetésekre vonatkozó, az EU-normáknak megfelelő jogszabály, és ezt megelőzve Hargita megyében már több magyar történelmi felekezethez tartozó helyi közösség építtetett ravatalozókápolnát.
„Ezt a modernizációs törekvést – mint minden, a haladást szolgáló törekvést – támogatja a megyei önkormányzat, ezért szerzett anyagi forrásokat e ravatalozókápolna építéséhez” – nyilatkozta Borboly Csaba megyeitanács-elnök, hangsúlyozva, hogy az általa vezetett intézmény számára prioritás a kistelepülések fejlesztése.
A Hargita megyei önkormányzat sajtószolgálata
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
szóljon hozzá!