
Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A szilíciumpor-ártalomra hívták fel a figyelmet az építkezésben a Kovászna megyei munkafelügyelőség szakemberei. Dumitru Marinescu főfelügyelő-helyettes tudatta, országos szinten zajlik a szilíciumpor ártalmaira figyelmeztető, a megbetegedések megelőzésére hangsúlyt fektető akció, mely áprilisban kezdődött és december végéig tart.
2017. november 20., 20:582017. november 20., 20:58
Kovászna megyében tíz építőipari céget ellenőriztek le, ezeknél összesen 108 alkalmazott dolgozik, az ellenőrzés során pedig 22 rendellenességre bukkantak, és négyezer lej értékben róttak ki bírságot – mondta el a főfelügyelő-helyettes, hozzátéve, hogy az érintetteknél határidőt szabtak a hiányosságok pótlására. Októberben
Marinescu elmondta, a szilikátpor-mérgezés elsősorban az építkezésben dolgozóknál fordul elő, hetven százalékuk van kitéve a belélegezhető szilíciumpor ártalmainak, ami
Az Európai Unióban a foglalkozási betegségek között a rák áll első helyen, hívta fel a figyelmet a főfelügyelő-helyettes. Rámutatott, az építkezési cégeknél az alkalmazottakat nem képezték ki a szilíciumpor elleni védelemre, nem tették ki az anyag veszélyességére figyelmeztető táblákat, és nem tartották be a biztonsági előírásokat (nem szerelték fel a szűrőket, nem biztosítottak védőmaszkot a dolgozóknak). Marinescu hangsúlyozta, megfelelő fejlesztéssel nagymértékben csökkenthető a kockázat:
– példázódott a szakfelügyelő.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!