
Pedagógusoknak tanítottak projektmódszereket, a tanultak alkalmazása által pedig több száz gyerek és szülő ismerte meg az önkéntes tevékenységet a Gyulafehérvári Caritas és a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola Jót tenni jó! programja keretében.
2011. május 26., 20:312011. május 26., 20:31
Két osztály diákjai a nagyszüleiket vezették be a számítógépek világába
A Jót tenni jó! programra a Gyulafehérvári Caritas a Szülőföld Alapnál nyert támogatást, a projektet pedig a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolával közösen bonyolították le. Kelemen Eleonóra, a Gyulafehérvári Caritas PR-felelőse elmondta, a program januárban kezdődött és most ért véget, célja pedig a projektmódszerek népszerűsítése volt a pedagógusok körében, továbbá az önkéntesség és a szociális érzékenység előmozdítása a gyerekek és szülők közt.
Ennek értelmében bemutatták a Caritas tevékenységét, így érzékeltetve, hogy milyen szerteágazó területen lehet jótékonysági tevékenységet végezni és projektszervezési képzést tartottak a pedagógusoknak. A képzés nyomán a pedagógusok projekteket készítettek, ezekkel pályáztak, a projektek megvalósításába pedig a gyerekeket és szülőket is bevonták. Kelemen Eleonóra elmondta, nagyon sokan kapcsolódtak be a programba, 17 pedagógus, 270 gyerek, 110 szülő továbbá a Caritas munkatársai, valamint intézmények és magánszemélyek.
A pedagógusok által kidolgozott projektek keretében a diákok bekapcsolódtak például az Őrangyal programba, ahol sérült fiatalokkal találkoztak és ismerkedtek meg, felvették a kapcsolatot a kőrispataki iskolával és közös kirándulásokat szerveztek, a csíkszeredai Szent Ágoston Központba járó sérült fiatalok pedig közös tornaórákat tartottak a Petőfi-iskola diákjaival. Egy másik projekt keretében a diákok időseket látogattak meg otthonukban és segítettek a háztartásbeli, ház körüli munkákban. Volt projekt, amelynek keretében két osztály diákjai a nagyszüleiknek szerveztek informatikai tanfolyamot és volt olyan is, amellyel a Caritasnak segítettek a két százalékos adófelajánlások begyűjtésére irányuló kampányban. Volt, aki kézzel készített ajándékokat vitt és adott át a Figyelemfelkeltő Napon, egy osztály diákjai pedig hagyományőrző programmal örvendeztettek meg időseket, valamint a Figyelemfelkeltő Napon résztvevőket. Két kisfilm és egy honlap is elkészült, ez utóbbira csak pozitív dolgokat töltenek fel – mutatta be Kelemen Eleonóra.
A program kiértékelőjét csütörtökön tartották Csíkszeredában, Kelemen Eleonóra közlése szerint a résztvevő pedagógusok oklevelet kaptak, a Petőfi Sándor Általános Iskola alsó és felső tagozatának pedig egy-egy videoprojektort ajándékoztak.
A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.
A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.
Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.
Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.
Elkezdődtek hétfőn az érettségi szóbeli vizsgái a román nyelv és kommunikációs készségek felmérésével. Bár nincs akkora tétje, nem kapnak rá jegyet, de teljesíteni kell a vizsgát a végzősnek, aki ezzel saját maga előtt is bizonyíthatja nyelvtudását.
Elkezdődött a beiratkozás a nyolcadik osztályosok képességvizsgájára hétfőn.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
szóljon hozzá!