Polgármester az ablaknál

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Átadták a nyárádmenti városban a lakosságnyilvántartó hivatalt, Nagy Zsigmond jegyző szerint az utóbbi húsz év egyik legfontosabb pillanata volt az avatás. Dászkel László polgármester köszönetet mondott mindazoknak a szomszédos községeknek, amelyek bíztak a nyárádszeredaiakban, és igényelték az új közösségi szolgáltatás beindítását a térségben.

Gligor Róbert László

2010. november 09., 08:322010. november 09., 08:32

2010. november 09., 17:462010. november 09., 17:46

•  Fotó: Gligor Róbert László Galéria

Fotó: Gligor Róbert László

Ünnepi felszólalásában Kerekes Károly parlamenti képviselő elmondta: az új szolgáltatás beindítása a jogállamiság és a decentralizáció konkrét megnyilvánulása. A megyei személyi nyilvántartó igazgatóság vezetője, Codruţa Sava a belügyi és közigazgatási  minisztérium üdvözletét tolmácsolta a helyi közösségnek, és elmondta: kezdettől fogva támogatták a nyárádszeredaiak kezdeményezését, és ezután is segíteni és irányítani fogják az ügyfelek kiszolgálását.

A 11. iroda

A megye tizenegyedik ilyen közszolgálati egységének megnyitása kapcsán Dászkel László polgármestertől és Nagy Zsigmond jegyzőtől megtudtuk: a nyárádszeredai lakosságnyilvántartó beindítását közel négy éve kezdeményezték, de tavaly február óta foglalkoznak konkrétan a kérdéssel. A városháza épületében kialakított szolgáltatás 100 ezer lejébe került a helyi önkormányzatnak, de a város mellett további öt község lakóit is kiszolgálja: Nyárádgálfalva, Csíkfalva, Nyárádmagyarós, Székelybere és Havad csatlakozott ide. Ez 35 települést és csaknem 15 ezer személyt jelent. Szűcs Emese irodavezető, Bakó Eszter és Faluvégi Ildikó Irma áll az ügyfelek rendelkezésére, akik Marosvásárhelyen, Szovátán és Marosludason gyakorlatoztak.

A polgármester adta át az első igazolványokat

Az ünnepélyes szalagvágás után a vendégek és a lakosság is szemügyre vette az új irodákat, majd hat személy át is vehette az új személyazonossági igazolványát. Aki a városközpontban lakik, annak az új személyi kártyájában már nem a Teilor, hanem a Bocskai István térre szól a lakcím.

•  Fotó: Gligor Róbert László Galéria

Fotó: Gligor Róbert László

A szomszédos Székelybere község elöljárója, Majláth Károly az új szolgáltatás beindítása kapcsán örömét fejezte ki: kisközsége települései el vannak öregedve, ezért nagy segítséget jelent, hogy a lakosságnak nem kell a megyeszékhelyre utazni személyi okmányai kicserélése érdekében.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Coliform baktériumokat találtak a csíksomlyói borvízben, egyelőre nem ajánlott inni belőle

Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.

Coliform baktériumokat találtak a csíksomlyói borvízben, egyelőre nem ajánlott inni belőle
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Átcsoportosították az Angel Saligny-támogatást, amiből majd aszfaltozni lehet Csibában

Mintegy 7,5 millió lejt csoportosítottak át csibai utcák leaszfaltozására az Anghel Saligny program finanszírozásából a csíkszeredai önkormányzati képviselők szerdai, rendkívüli ülésén.

Átcsoportosították az Angel Saligny-támogatást, amiből majd aszfaltozni lehet Csibában
2026. március 18., szerda

Elsüllyedt egy vontatóhajó egy Konstanca megyei kikötőben

Elsüllyedt szerda reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben, folyamatban van az incidenskor a fedélzeten lévő személyek keresése és mentése – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Elsüllyedt egy vontatóhajó egy Konstanca megyei kikötőben
2026. március 18., szerda

Ma lejár a levélben szavazásra regisztrálás határideje

Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.

Ma lejár a levélben szavazásra regisztrálás határideje
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Szerdán vitáznak, csütörtökön szavaznak az állami költségvetésről

Szerdán a parlament plénuma elé kerül vitára a 2026-os állami büdzsétervezet, miután a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai, majd a költségvetési bizottságok is megvitatták és elkészítették véleményezéseiket.

Szerdán vitáznak, csütörtökön szavaznak az állami költségvetésről
2026. március 18., szerda

Csíkszereda továbbra is országos csúcstartó a lakott települések között a reggeli hidegek tekintetében

Jelentős eltérés volt Székelyudvarhely és Csíkszereda reggeli hőmérséklete között: a Hargitai megyeszékhely tovább tartja keddi dobogós helyét és szerdán hajnalban is is az ország leghidegebb lakott települései között maradt.

Csíkszereda továbbra is országos csúcstartó a lakott települések között a reggeli hidegek tekintetében
2026. március 18., szerda

Anyanyelvből vizsgáznak szerdán a nyolcadikos nemzeti kisebbséghez tartozó diákok

Anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását szerdán, a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján

Anyanyelvből vizsgáznak szerdán a nyolcadikos nemzeti kisebbséghez tartozó diákok
Hirdetés
2026. március 18., szerda

A nehezebben elhelyezkedő munkavállalók alkalmazását ösztönöznék

Erősebben ösztönözné az állam a sérülékenyebb munkavállalói kategóriákba tartozók alkalmazását. Új támogatásokat hagytak jóvá, több, már meglévőt módosítottak – ezek között szigorítások is vannak –, a kérdés már csak az, hogy lesz-e pénz mindegyikre.

A nehezebben elhelyezkedő munkavállalók alkalmazását ösztönöznék
2026. március 17., kedd

Megérkezett a harmadik Dűne-film első előzetese

Mozgásban is láthatjuk a decemberben mozikba kerülő harmadik, Dűne-filmet, ugyanis kijött hozzá az első – meglehetősen akciódús – előzetes.

Megérkezett a harmadik Dűne-film első előzetese
2026. március 17., kedd

Csökkenő népesség, átalakuló családmodellek – kimagaslóan magas az egyedülálló férfiak aránya Székelyföldön

Románia népessége 1991 óta fogy, a jelenség háttere mögött a gazdasági bizonytalanságnál mélyebb okok húzódnak meg: késői házasságkötés, átalakuló életformák, de egy különös székelyföldi jelenségre is felhívta a figyelmet Horváth István szociológus.

Csökkenő népesség, átalakuló családmodellek – kimagaslóan magas az egyedülálló férfiak aránya Székelyföldön
Hirdetés