
Fotó: MTI/Veres Nándor
Petőfi lelke ott van velünk, mikor ma, magyarok teszünk valamit szülőföldünkért, közösségünkért, nemzetünkért. Emléke mellett tartsuk meg ezt a lelkületet is – jelentette ki Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vasárnap Fehéregyházán.
2023. július 30., 16:362023. július 30., 16:36
A Segesvár melletti településen, a turulmadaras emlékműnek helyt adó múzeumkertben az 1849-es fehéregyházi csata és Petőfi Sándor halálának 174. évfordulója alkalmából tartottak ünnepi megemlékezést.
Szilágyi Péter beszédében Szabolcska Mihály Petőfi lelke című írására utalva elmondta: mikor a szerző Petőfi lelkét említi, „a magyar szabadság lelkét” keresi.
– hangsúlyozta. Ez a hazaszeretethez kötődik a legszorosabban, Petőfit is ez vezérelte a legnagyobb áldozat meghozatalára Fehéregyháza határában, és ez „az örök eligazodási pont” minden nemzedék számára – vélte.
A politikus kijelentette: a hazaszeretet vezette a magyar kormányt is arra, hogy 2010 óta a nemzeti összetartozás megerősítésére törekedjen minden magyar közösségben a Kárpát-medencében és bárhol a világon, és meglátása szerint ez az elmúlt 13 év legnagyobb eredménye. „Akik ennek a szellemében cselekszenek ma, azokban ott dolgozik Petőfi lelke, ott lobog a 200 éve fellobbant láng is” – fogalmazott.
Szilágyi Péter, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára
Fotó: MTI/Veres Nándor
Szilágyi Péter rámutatott: „ma a nyugati hatalmasságok szeretnék letörni a magyar szabadság vágyát”, akik a közösség érdeke helyett az egyén önös érdekeit akarják érvényesíteni. „A magyarok nem követik, nem követhetik ezt az utat” – nyomatékosította, emlékeztetve, hogy
„Van, amire büszkének lennünk: a magyarság most egységesebb, mint valaha” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez az egység erősíti „a belső és külső szabadságunkat is”.
– közölte, hozzátéve, hogy ehhez a magyar kormány „megtartóvá tette” a szülőföldet, gondoskodó közösségekben egyesítette a magyarságot. Arról is szólt, hogy Kárpátalján a magyar közösség óriási kihívásokkal néz szembe, 2014 óta jogfosztott állapotban tartják, és a háború minden további napja életveszélyt jelent számára. Ezért a magyarok elsődleges érdeke a fegyverszünet kihirdetése, a béketárgyalások megkezdése – összegzett.
Szabó József, a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke arról beszélt, hogy az egykori csata helyszínén a „visszatérő, örökké élő Petőfire” emlékeznek évről évre. Külön szólt Haller Lujza grófnőről, aki az emlékparkot és helyi Petőfi-múzeumot létrehozta, gondozta.
Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke az erdélyi Petőfi-kultusz erősségét méltatta, és rámutatott: Petőfi óta tudjuk, hogy minden rendszer megdönthető, és tudatosan kell tenni a békéért.
Pohankovics András, Kiskőrös képviselőjeként „az egyik szülőváros” üzenetét hozta, és úgy vélte, a bicentenárium ösztönzés a határon túli és inneni magyarság számára, önazonosságát, megmaradását szolgálja.
Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere rámutatott, hogy
A fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és az RMDSZ Maros megyei szervezete által rendezett emlékünnepség koszorúzással kezdődött az ispán-kúti emlékműnél, majd az unitárius templomban istentisztelet követte. A turulmadaras emlékműnél is volt koszorúzás, az ünnepi hangulatot a sárospataki 8kor Színház, a bajai Rábl Színpad és Zenei közösség, és Bánföldi Szilárd színművész fellépése biztosította.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!