
Ez a szakasz már kész, most a mellette levő következik
Fotó: Haáz Vince
Marosvásárhelyen péntek reggeltől „költöznek” a munkagépek a Dózsa György utcában: az eddig lezárt szakaszok másik oldalán fognak dolgozni.
2023. november 02., 17:022023. november 02., 17:02
A marosvásárhelyi városháza sajtóirodájától csütörtök délután értesítettek, hogy péntek reggeltől változás következik be a Dózsa György utca azon a két szakaszán, amelyet eddig felújítottak. Mint ismert, október közepén lezárták az egyik legforgalmasabb marosvásárhelyi utca két szakaszát – a főtértől a nagyállomásig és a Bega utcától a Metro nagyáruházig –, és elkezdték a javítási munkálatokat. A lezárt szakaszokon a négy sávból kettőt már befejeztek, kialakították a kerékpársávokat is, így péntektől a másik két, párhuzamos sávon fognak dolgozni. A polgármesteri hivatal közleménye szerint „a központ irányába tartó forgalom a következő időszakban a jobb oldalon fog haladni. Az eddig használt bal oldalon megkezdődnek az aszfaltbontási munkálatok. Az eddig bevezetett ideiglenes forgalmi változások változatlanul érvényben maradnak.”
Arra kérik a gépkocsivezetőket és a gyalogosokat is, hogy figyeljék az útjelző táblákat, fokozott óvatossággal közlekedjenek. Tervek szerint a két lezárt szakasz teljes egészében december közepéig lekészül, de sok múlik az időjáráson is.
Élesben is használhatják november elejétől a Hargita megyei önkéntes tűzoltók azokat a rádiókommunikációs készülékeket, amelyek mobilhálózati lefedettség hiányában is lehetővé teszik a kapcsolattartást.
Kovászna megye vezeti az igazgatói versenyvizsga első fordulója utáni országos rangsort: a 40 jelentkezőből 32-en továbbjutottak a kompetenciavizsgán. Egy jelölt nem jelent meg, heten pedig nem érték el a továbbjutáshoz szükséges 6-os osztályzatot.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai – írja az economica.net gazdasági hírportál nyomán az MTI.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrát szervez Istenszékére.
Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.
Közel 60 ezer lej értékű, illegálisan behozott cigarettát foglaltak le Hargita megyében az év első kilenc hónapjában. A rendőrség aranyat és pirotechnikai eszközöket is talált, miközben 16 büntetőeljárás indult, és 160 ezer lejnyi bírságot szabtak ki.
Románia tisztázni kívánja a felségvizein történt incidensek körülményeit, és a vizsgálat eredményeinek ismeretében hivatalosan is reagálni fog – jelentette ki Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen megnyerte azt a pert, amelyet maga indított a kormány és a pénzügyminisztérium ellen a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetésével kapcsolatban.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) október 16-án megkezdi az agrártámogatások előlegének folyósítását – közölte csütörtökön az intézmény.
Hat székelyföldi kórház 60 egészségügyi szakembere vett részt a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ által szervezett kommunikációs képzésen szeptember végén. Ez volt a program harmadik alkalma, eddig összesen 181 egészségügyi dolgozót képeztek.
szóljon hozzá!