
Fotó: Bodnár Arthur
Kedden délben az iskola névadójának szobrát megkoszorúzva hivatalosan megkezdődtek a székelyudvarhelyi Benedek Elek Líceumban az iskolanapok.
2010. május 25., 19:102010. május 25., 19:10
2010. június 06., 17:382010. június 06., 17:38
Fotó: Bodnár Arthur
A tanintézmény igazgatója, Lukács István nem tartott ünnepi beszédet, hivatkozva a jelenlegi, nem túl fényes helyzetükre (a református gimnázium épületében kell tanítsanak, mivel a Peda épületét egyelőre nincs miből feljavítani). Ettől eltekintve jó hangulatot próbálnak teremteni a tanulók körében, keddtől szombatig minden nap különböző rendezvények fogják színesíteni a diákok hétköznapjait. Persze nem csak a tanulóknak szerveznek programot, tanáraik is ünnepiesen, de a mindennapi munkát elvégezve fogják kihasználni a hetet: találkozhatnak az iskola volt oktatóival, előadáson vehetnek részt, és persze a diákokkal is vetélkedhetnek.
A nyitónapon a tanulók benevezhettek egy fotóval a legviccesebb tanár-pillanatkép versengésre, szerdán pedig karaokét szerveznek az iskolarádióban Pedasztár címen. Csütörtökön étel-állatokat készíthetnek, és citromevő versenyen vehetnek részt a diákok, valamint focival üthetik el a délutáni órákat, pénteken pedig az egész iskola kirándulni megy a Kerekerdőre, ahol különféle versenyeken lehet majd szórakozni. Az iskolanapok alatt a VIII. és IX. osztályos tanulók műsorral rukkolnak elő, végül szombaton a IV. osztályosok lépnek fel a záró rendezvényen.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.