
Fotó: Hajnal Csilla
Marosvásárhelyen hetvenezer személygépkocsit jegyeztek be eddig, és összesen 18 400 parkolóhely van hivatalosan, ebből 4500 fizetős, amelyből 310 található a belvárosban. Felmérésekből kiderül, a forgalom egyharmadát a parkolóhelyet kereső autók adják, amellyel leterhelik a közlekedést – fejtette ki Soós Zoltán marosvásárhelyi független polgármesterjelölt csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2020. augusztus 27., 16:502020. augusztus 27., 16:50
Tervei szerint két éven belül megépülhet egy olyan parkolóház a Nemzeti Színház mögötti téren, amely ötszáz autónak biztosítana helyet. Emellett két másik parkolóház építését kezdenék el a következő években: a Maros Mall melletti gödör helyét használnák fel parkolóház építésére, amely még négyszáz autónak adna helyet, illetve még keresik a másik, parkolóház építésére alkalmas teret a főtér közelében.
Céljuk az is, hogy a megyei kórház melletti parkolót bővítsék és korszerűsítsék, amelyet eddig a megyei tanács és a városvezetés közötti rossz viszony hátráltatott. A beruházások részben önkormányzati, részben európai uniós és kormánypénzekből valósulnának meg – jelentette ki a polgármesterjelölt.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere volt a sajtótájékoztató meghívottja, aki rámutatott, a kincses város önkormányzata tíz éve tudatosan azon dolgozik, hogy biztosítani tudják a megfelelő parkolóövezeteket. Hat éve pedig elkezdték a korszerű és környezetbarát közszállítási eszközök beszerzését, amely megfelelő alternatíva a személygépkocsik belvárosból való kiszorítására. A kolozsvári alpolgármester biztosította Soós Zoltánt afelől, hogy ha kell, segítséget nyújtanak a gyakorlati tapasztalatukkal.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!