Hirdetés
Hirdetés

Pályázati lehetőségre várnak a Székelyudvarhely és Gyepes közötti út felújításához

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

A székelyudvarhelyi, a felsőboldogfalvi és a homoródszentmártoni polgármesteri hivatal is elkészíttette a műszaki terveket a 27-es jelzésű községi út Székelyudvarhely és Gyepes közötti szakaszának felújítása érdekében, ám a megvalósításhoz anyagi forrásra van szükség. Utóbbi érdekében közösen pályáznának.

Fülöp-Székely Botond

2022. november 05., 09:312022. november 05., 09:31

Elkészültek a műszaki tervek a Kerekerdőn átvezető 27-es községi út Székelyudvarhelyhez tartozó szakaszának felújítása érdekében – jelentette be a legutóbbi önkormányzati ülésen Sándor Alpár, a polgármesteri hivatal mezőgazdasági osztályának vezetője. Kifejtette, 3,3 kilométeres útszakaszról van szó, ahol a modernizálás részeként alapozási munkálatokat végeznének, ugyanakkor több réteg aszfaltot terítenének le.

A város belterületén, a Szentimre utca végétől a kerekerdői katonai egységig hat méter széles, kétsávos utat terveztek fedett betonsáncokkal és járdával, az alakulat előtti részen pedig leaszfaltoznák a parkolókat.

A város külterületén egysávos, négy méter széles utat alakítanának ki: földsáncokkal, járda nélkül. A projekt összértéke közel négymillió lej.

Hirdetés

Ezt jóváhagyták a képviselők is. Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal szóvivője lapunknak megerősítette, ezen dokumentumoknak birtokában pályázhat intézményük a megvalósításhoz szükséges anyagi forrás érdekében.

Pályázati lehetőségre várnak

Jakab Attila, Homoródszentmárton polgármestere rámutatott, ők már három évvel ezelőtt elkészítették az említett dokumentumokat a hozzájuk tartozó 5,7 kilométeres útszakasz korszerűsítése érdekében. Közölte, már pályáztak is az Anghel Saligny-programban a projekt finanszírozása érdekében, ám nem jártak sikerrel.

Idézet
Készen állunk a további támogatási lehetőségek kihasználására. Ha van pályázati lehetőség, akkor egy héten belül leadhatjuk a dokumentációt

– magyarázta. Megjegyezte, arról is beszélgettek a többi önkormányzattal, hogy esetlegesen elkészítsék a kivitelezési terveket is, ám ő ezt egyelőre nem találja jó ötletnek, hiszen nemcsak költséges munkáról van szó, de a dokumentumok csak néhány évig lesznek érvényesek. Szerinte meg kell várni, hogy biztosítottak legyenek az anyagiak a felújításhoz, utána ráér a további tervezés.

Zsombori Levente, Felsőboldogfalva polgármestere elmondta, esetükben is elkészültek a pályázáshoz szükséges dokumentációk, várják, hogy legyen lehetőség ezek hasznosítására. Korábban ők is pályáztak a korszerűsítés érdekében az Anghel Saligny-programban, ám nem jártak sikerrel. Megjegyezte, egyelőre ők is várnak a kiviteli tervek összeállításával. A felek mindegyike egyetértett abban, hogy össze kell fogniuk a projekt megvalósulásáért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben

Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát

Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát
2026. szeptember 23., szerda

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron
2026. szeptember 23., szerda

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira

Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira
2026. szeptember 23., szerda

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja

Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja
2026. szeptember 23., szerda

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma

Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei
2026. szeptember 23., szerda

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek
2026. szeptember 23., szerda

Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le négy személyt

Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.

Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le négy személyt
Hirdetés