
Fotó: Kovrig Zoltán
Nemrégiben pályázati képzést szervezett a Kis-Küküllő menti városban a helyi Europe Direct Információs Központ. A háromnapos tréningen 23 személy vett részt Erdőszentgyörgyről, Sóváradról, Kibédről és Gyulakutáról, a szakmai programot két sepsiszentgyörgyi előadó vezette.
2010. november 30., 12:042010. november 30., 12:04
2010. november 30., 18:492010. november 30., 18:49
A képzés célja az volt, hogy az érdeklődők megismerjék a pályázatok és a pályázatírás általános módszereit, továbbá betekintést nyerjenek a Fiatalok lendületben nevű európai támogatási programba – tudtuk meg Kovrig Zoltán szervezőtől, a központ munkatársától.
A résztvevők elégedettek voltak a tanultakkal, és kifejezték azon óhajukat, hogy más hasonló tréningeken is részt vennének. Továbbá eldöntötték, hogy a Fiatalok lendületben program következő pályázati kiírásán közös projekttervet nyújtanak be.
Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.
Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.
Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.
Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!