
Fotó: Antalfi József
Színes programot kínál az Udvarhelyi Fiatal Fórum a természetbarát fiataloknak, ugyanis a Környezetvédelmi Alap Ügyvezetőségétől (AFM) egy pályázatot nyertek, melyet főként forrásvizek megtisztítására fordítanak. A Forrásvizeink című pályázat célja a Kiruly- és Szelterszfürdő forrásvizeinek megtisztítása, a zöld tevékenységek népszerűsítése.
2010. június 02., 15:142010. június 02., 15:14
2010. július 06., 12:592010. július 06., 12:59
Fotó: Antalfi József
Két környezetvédelmi táborra is sor kerül október 30-áig, melyek keretében előadások, beszélgetések, vetélkedők, környezetvédelmi túrák egyaránt szerepelni fognak – informált sajtótájékoztatón Jakab Attila, az UFF elnöke, Vass Orsolya alelnök, Somogyi Attila, a MISZSZ elnöke és Ambrus László, az Agora Munkacsoport vezetője. Megtisztításra kerülnek a környék forrásai, illetve a turista jelzések. 30–40 fiatal fog bekapcsolódni a rendezvényekbe, főként középiskolások, viszont az egyetemisták elől sem zárkóznak el. Nemcsak a táborozásra fektetik a hangsúlyt, hanem a környezeti nevelésre is, ugyanis az említett vidékek – kincseik miatt – több figyelmet érdemelnek. Szakemberek bevonásával a forrásvizek összetételének vizsgálatára is sor kerül.
A tevékenységekről és a tapasztalatokról két kiadvány fog készülni a nyár végre. A pályázat szakmai partnere az Agora Fenntartható Fejlesztési Munkacsoport, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége és a Székelyudvarhelyi Europe Direct Információs Központ.
Az első táborra június 23–27. között kerül sor, amelyre az UFF irodájában lehet jelentkezni a Kossuth Lajos utca 20 szám alatt.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.