
A pénteki székelyudvarhelyi utcai verekedés nyomán a másik fél, az Ötvös család is felkereste szerkesztőségünket. Bunta Levente polgármester is megszólalt az ügyben: véleménye szerint a városban csend és biztonság kell legyen.
2010. április 26., 19:042010. április 26., 19:04
2010. április 28., 11:282010. április 28., 11:28
Fotó: Bodnár Arthur
Id. Ötvös Domokos lapunknak elmondta, hogy a Jó barátban kezdődött a probléma, ahol Szabó nem szolgálta ki őket. „Ez már régi vita volt közöttük, mert ő a cigányokat nem úgy vette figyelembe, ahogy kéne. Két hete bementünk a vendéglőjébe, amit ő annak idején egy cigánytól kapott meg, s ő azt mondta, hogy titeket nem szolgállak ki, s elvette a sört is előlünk, s a nép előtt ki kellett jöjjünk onnan. Ebből lett a probléma” – mesélte az illető. Az eset tovább ismert – Ötvösék szerint pénteken véletlenül találkozott ifj. Ötvös Domokos és Szabó Zoltán, és ők úgy tudják, hogy a verekedésben Szabó ütött először, Domokos megsérült, és utána futott össze mindenki.
Hétfőn megkérdeztük az esettel kapcsolatban Bunta Levente polgármestert is. – Ami történt, arra nem értem el, viszont telefonon tartottam a kapcsolatot, a prefektussal is. Egy polgármesternek meg kell néznie, hogy mikor mit tesz, hogy ne reagáljunk túl dolgokat, viszont figyeljünk is oda: amíg nem szükséges előtérben lenni, addig nem is vagyok ott. A történetről pénteken délután öt órakor értesültem. Tegnap irodámban beszélgettem a sajnálatos incidensről a rendőrparancsnokkal. Egyelőre úgy tűnik, hogy csak egy verekedésről van szó, amelyben egyaránt volt támadó és védekező fél.
Bunta azt is elmondta, hogy természetesen a rendőrségnek oda kell figyelni minden információra, és minden szempontot meg kell vizsgálni: pofozkodásról, kocsmából kitiltásról, egy kép falról való eltulajdonításáról, vagy tényleg egyébről van-e szó. „Megkérdeztem a rendőrparancsnokot, és azt mondta, hogy védelmi pénzről szóló feljelentés nincs” – mondta. „Egy a fontos: legyen a városban csend és békesség, és ezt is fogjuk biztosítani! Ha viszont egy ilyen felmerül, abban az esetben teljesen biztos hogy a rendőrség elvégzi a dolgát. Mindenképp Udvarhely egy békés város kell maradjon!” – zárta a mondanivalóját a polgármester.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.