Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Nagy az érdeklődés az állam által felajánlott havi 500 eurós foglalkoztatási támogatás iránt, ám a munkaadók panaszkodnak a bürokrácia miatt.
2018. augusztus 21., 20:292018. augusztus 21., 20:29
Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója keddi sajtótájékoztatóján elmondta, bár a jogszabály már júliusban megjelent, a kifizetéseket csak jövő hónaptól kezdik folyósítani, mert várták a módszertant.
Kovászna megyében eddig 171 szerződést kötöttek, a vállalkozók volt, hogy előre toboroztak. Legtöbb esetben 45 év feletti munkanélkülit alkalmazva igényelték a támogatást. Az igazgató szerint ez a korosztály könnyen mozgósítható, rövid ideig marad munka nélkül, így 101 esetben őket alkalmazva igényelték a munkaadók a foglalkoztatási támogatást.
Az ügynökség munkatársai szigorúan ellenőriznek minden kérést, próbálják kiszűrni azokat az eseteket, amikor a cég valamilyen kapcsolatban áll az alkalmazottal, vagy azzal a céggel ahol korábban dolgozott, hogy a támogatás lehívása érdekében ne hajtsanak végre különböző manővereket, például hogy az egyik cégnél csak azért mond fel valaki, hogy a másiknál az állami támogatást kihasználva újraalkalmazzák.
A vállalkozók ugyanakkor a bürokrácia miatt panaszkodnak, minden hónapban hatalmas iratcsomót kell leadni a támogatásért cserébe. Csak az igényelheti a szubvenciót, akinek nincs tartozása az állam felé, ezt azért tartják igazságtalannak, mert az áfa-visszaigénylés miatt sok esetben az állam tartozik a cégnek, ezért késnek a befizetésekkel.
Mint ismeretes, egy évig havi ötszáz eurós támogatást kapnak az államtól azok a munkáltatók, akik pályakezdőket, tartósan munkanélkülieket, 45 év feletti munkanélkülieket, nyugdíj előtt állókat, fogyatékkal élőket alkalmaznak, azzal a feltétellel, hogy másfél évig fenntartják a munkaviszonyt. Abban bíznak, ezzel felpörgetik a foglalkoztatottságot.
Kidőlt fa miatt lezárták a 12C jelű országutat Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó között kedden este. Áramszünet is van a térségben a vihar okozta károk miatt.
Megtalálták annak a medvének a bocsát, amelynek az anyja a napokban egy motorost ölt meg a Transzfogarason. A tragédiát követően a nagyvadat kilőtték, a bocs pedig anya nélkül maradt.
Lezárták az utat a Bucsin-tető térségében egy kidőlt fa miatt kedden este. A hatóságok este kilenckor még dolgoztak az útszaszakasz felszabadításán.
Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás a keddi nap folyamán – derül ki a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) összesítéséből.
Felhőszakadás, erős szél, jégeső várható Maros megyében kedden délután. A meteorológiai szolgálat narancs színű (másodfokú) riasztása kedden 22 óráig marad érvényben.
Közel tízezer pedagógus mérette meg magát július 8-án a véglegesítő vizsga írásbeli részén. A siker itt kulcsfontosságú: e nélkül nem lehet hosszú távon a tanári pályán maradni. Székelyföldön a legtöbben óvónői és tanítói vizsgára iratkoztak.
Három új alkotmánybíró kezdi el kilenc évre szóló megbízatását ezen a héten – írja az Agerpres hírügynökség.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Korábban is felmerült a mezőméhesi gyilkossággal gyanúsított Gânj Emil neve rendőrségi nyomozás kapcsán: a 23 éves áldozat családja szerint a gyanúsított a fiatal nő egykori élettársa, aki idén februárban elrabolta a lányt és felgyújtotta a házat.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
szóljon hozzá!