
Minden elültetett fenyőfacsemete egy lejes segítség Adrienn számára
Fotó: Gál-Pál László
Különös majálisolást szervezett a szárhegyi Gál-Pál László: csemeteültetésre hívott kicsiket és nagyokat. Az akciót már korábbra tervezte, ám az időjárási viszonyok csak most tették lehetővé, hogy a Ditrói Közbirtokosság területén tevékenykedjenek. Napszámukat Nagy Adrienn kórházi kezelésére ajánlják fel.
2017. május 03., 13:392017. május 03., 13:39
A Jóisten meghallgatta kérésünket, és megadta a lehetőséget, hogy kedvező időjárási körülmények között, pontosan megfelelő és jóakaratú személyzettel, elegendő szerszámkészlettel és csemetével a kiszemelt területet teljesen beültessük – adta hírül Gál-Pál László, akiről sokan tudják, hogy ő a nevettető-páros, az Orotvai komák egyike. Ugyanakkor ő a szárhegyi tizenegy éves Adrienn keresztapja is, így
Azt mondja, élete legszebb majálisa volt az idei, hiszen nem kevesebb mint ötezer csemetét sikerült elültetni a megbízó, a Ditrói Közbirtokosság területén, munka után pedig igazi lakomában volt részük.
Örömmel számol be arról, hogy milyen színes volt az ültetők serege, érkeztek segítők Magyarországról is. A munkáért legnagyobb elismerést a Hágótő településről érkező tízfős csapat kapta, de volt legfiatalabb, legszebb és legmegműtöttebb díjazott is. Egy személy ugyanis a munka befejeztével vallotta be: őt két hónapja operálták.
Minden elültetett csemete után egy lej került Adrienn számlájára. Minden bankóra szükség van, hogy a németországi ellátás költségeit a család fedezhesse. Mint megtudtuk, édesanyja is kiutazott Hannoverbe, így jelen tud lenni a most zajló vizsgálatokon, melynek eredménye remélhetően olyan lesz, melyet követően Adrienn teljesen felépülhet.
– üzenik neki a kétkezi munkájukkal adakozók.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
Tanulságos képsorokat osztottak meg az Info Trafic Románia Facebook-oldalon. Mindkét baki elkerülhető lett volna, na de majd ha tanulunk az esetből, akkor ezután.
Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.
A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.
A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.
Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).
Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.
Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.
szóljon hozzá!