
A munkaeszközök
Fotó: Haáz Vince
A földre engedték és megtisztították a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermét megvilágító, díszítő csillárokat. A budapesti csillárkirályoknak is nevezett Kissling Alfréd és fia, Rudolf gyárában, sárgarézből és gyöngyökből készített remekműveken égőket is cseréltek.
2024. augusztus 22., 13:132024. augusztus 22., 13:13
Marosvásárhelyen, a város ékkövének nevezett Kultúrpalotában, a nagytermet egy nagy és hat kisebb csillár díszíti és világítja meg. Ezeket négy-öt évente engedik le a földre és tisztítják meg. Erre a rendhagyó eseményre került sor csütörtökön délelőtt, amely
A csillárokat legutóbb négy éve tisztították meg. Ám az elmúlt évben jelentős felújítási munkálatok voltak az 1911 és 1913 között épült palotában, így jobban beporosodtak.
Jeremiás István tárlatvezető a helyszínen elmondta, hogy a hangversenyteremet, ahogy az egész palotát is, dr. Bernády György polgármester ötletei alapján valósította meg az építészpáros: Komor Marcell és Jakab Dezső. Körösfői-Kriesch Aladár tervezte és a Kissling-gyárban készült el, nemcsak a hangversenyterem, hanem a Kultúrpalota minden csillára.
A sárgarézből és gyöngyökből készült csilláron 14 égő van, ezeket is kicserélik.
Tisztítást igényelnek
Fotó: Haáz Vince
A tisztítási folyamatot Antal Tihamér restaurátor felügyelte, aki elmondta, hogy ilyenkor a palota személyzete portalanítja a csillárokat, de ők megnézik azt is, hogy milyen állapotban vannak, ellenőrzik a sárgarézcsavarokat, az összeillesztéseket és a csörgőt is. Mindennel óvatosan kell bánni, hogy ne sérüljön, de ellenőrizi ki kell, hogy ne legyen gond vele az elkövetkező években sem.
Fotó: Haáz Vince
Nemcsak világítják a hangversenytermet, hanem díszítik is
Fotó: Haáz Vince
Különlegesek és értékesek
Fotó: Haáz Vince
Egyre közelebb a földhöz
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) vasárnap este figyelmeztetett, hogy ransomware típusú kibertámadás történt a román vízügyi igazgatóság több intézménye és szervere, valamint az ország 11 területi vízügyi igazgatósága közül 10 ellen.
A decemberi fordulat utáni első napokban itthon hokibotokkal védték a terroristáktól a tömbház udvarát a férfiak, pontos beosztás alapján, amelyet mindenki igyekezett betartani.
„Referendumot” kezdeményez Nicușor Dan államfő a bírák és ügyészek körében szakmai szervezetük, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) működéséről, felvetését azonban ellenzéki képviselők egy csoportja alkotmányellenesnek tartja.
Néma kiállás a ditrói kórházért – ezzel a mottóval hívták az embereket vasárnap délutánra a helyi plébániához. A kórházépület tulajdonosa, a katolikus egyház igényeit a használó intézmény nem tudja teljesíteni, ezért a kórházat bezárták.
Egy poszter közzétételével, hivatalos oldalán jelentette be a Netflix, hogy 2026 augusztusában folytatódik a Nobel-díjas Gabriel García Márquez leghíresebb regénye, a Száz év magány alapján készült sorozatadaptáció.
Nicușor Dan államelnök vasárnap koszorút helyezett el az 1989-es forradalom hőseinek fővárosi emlékművénél. Ilie Bolojan kormányfő pedig üzenetet tett közzé.
Két enyhe földrengés következett be vasárnap reggel Buzău megyében Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet.
Varázslatos mesék a gyerekeknek, megható szerelmi történetek és izgalmas krimik a felnőtteknek – az ünnepi időszakban számos tematikus olvasmány közül válogathatunk. Összeállításunkban a székelyföldi könyvtárak karácsonyi ajánlójából mazsolázunk.
Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló délután 5 óra 3 perckor lesz. A téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben „hajlik el” a Nap sugaraitól.
Ezt a filmet három éve már láttam – futott át többször is az agyamon az Avatar most mozikba került Tűz és hamu (Fire and Ash) alcímet kapó, harmadik felvonásának nézése közben. Kritika.
szóljon hozzá!