
Minden héten történik súlyos kimenetelű baleset a Maros megyei utakon. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A tavalyi, korlátozásokkal járó pandémiás évhez képest jelentősen megnőtt az enyhe és súlyos közúti balesetek száma Maros megyében: idén már 13 személy hunyt el közúti balesetben.
2021. június 14., 10:532021. június 14., 10:53
Míg 2020-ban, a járványügyi szigorítások és kijárási tilalmak miatt is jelentősen csökkent a közúti balesetek száma, idén ez erőteljes növekedést mutat. A Maros megyei rendőrség kimutatásai szerint 2020 első felében az előző évi kimutatásokhoz képest 25 százalékkal csökkent a súlyos balesetek száma, de idén, január és május között a tavalyi évi adatokhoz viszonyítva már 35 százalékos növekedést mutatott. Ez azt jelenti, hogy a 2019-es adatokhoz képest is több a súlyos sérüléseket és anyagi károkat okozó balesetek száma.
A megyei rendőrség sajtószóvivője, Emanuela Fărcaș elmondta, hogy idén, az év első 5 hónapjában 271, sérüléssel járó közúti baleset volt Maros megyében, és ez 69-cel több, mint 2020 hasonló időszakában.
A súlyos balesetek több mint fele azért következett be, mert a gépkocsivezetők nem tartották be az előírt sebességet és nem alkalmazkodtak az időjárási körülményekhez, túl gyorsan hajtottak a csúszós útfelületen. De az elsőbbségadás megtagadása is előkelő helyen szerepel az ütközések okai között, valamint a gyalogosok figyelmetlensége is. A megyei közlekedésügyi rendőrök arra kérik a gépkocsivezetőket, kerékpárosokat és gyalogosokat, hogy egymásra odafigyelve, a közlekedésügyi szabályokat betartva közlekedjenek.
Újrakezdődtek a kerékpáros felvonulások
A tavalyi évi kihagyás után a marosvásárhelyi Pro Biciclo Urbo Egyesület újra elkezdte a figyelemfelkeltő eseménysorozatát, amelynek részeként egy előre meghatározott útvonalon felvonulnak a kerékpárosok. A minden hónap második csütörtökén sora kerülő esemény célja felhívni a városvezetők, a közvélemény figyelmét a kerékpáros közlekedés hiányosságaira, továbbá arra, hogy a kerékpárosok ugyanúgy a forgalom résztvevői, mint az autósok, az úttesten közlekednek, megosztva azt az autósokkal. Az elmúlt időszakban megnőtt azoknak a baleseteknek a száma is, amelyekben kerékpárosok is érintettek, ezért szükség van arra, hogy autósok és biciklisek jobban odafigyeljenek egymásra a közutakon. 2020-ban , a rendőrség kimutatásai szerint a súlyos balesetek 10 százalékában kerékpárosok is érintettek voltak.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!