Egymillió tüdőtuberkulózis elleni védőoltást (BCG) vásárol az UNICEF segítségével az Egészségügyi Minisztérium. A szérum beszerzésére már február óta várnak a kismamák, de az illetékesek folyamatosan újabb határidőket szabnak.
2010. május 20., 11:062010. május 20., 11:06
2010. május 20., 11:102010. május 20., 11:10
„Egy adag szérumért 27 banit fogunk fizetni. Ez megközelítőleg ugyanannyi, mint amennyit a tavaly is fizettünk a bukaresti Cantacuzino Intézetnek” – magyarázta Cseke Attila egészségügyi miniszter. Az egy millió vakcina összesen 81.732 dollárba kerül, mely összegnek a harminc százalékát előre kell fizetni. A miniszter hozzátette a vakcinák beszerzése még várhatóan 4-5 hetet vesz majd igénybe.
Február elején a Maros Megyei Egészségügyi Igazgatóság illetékese, dr. Ovidiu Fărcaş közölte, hogy nincs a megyében BCG vakcina. Akkor azt nyilatkozta, hogy annyit tud, amennyit a minisztérium leközölt, vagyis, hogy áprilisban újra lesz tüdőtuberkulózis elleni védőoltás, és akkor beoltják a kisdedeket. Az egészségügyi miniszter tanácsadója, Rácz Éva április végén a székelyhon.ro-nak elmondta, hogy tárgyalnak a lehetőségről, hogy külföldről importálják a szérumot. Szintén Rácz Éva május 6-án közölte velünk, hogy néhány héten belül már megkaphatják a gyerekek a védőoltást.
Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.