
Fotó: Pethő Melánia
Kányádi Sándortól választott gondolat – Valaki jár a fák hegyén – volt a mottója a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium idei őszi szavalóversenyének. A rendezvény 28. kiadásán, szombaton több mint húsz diák előadásában hangzottak el szavalatok és megzenésített versek.
2017. október 29., 13:432017. október 29., 13:43
Idén is két korcsoportban zajlott a szavalóverseny: IX–X., illetve XI–XII. osztályosok verselését hallhatta a közönség, és akárcsak tavaly, ezúttal is korosztálytól függetlenül szállhattak versenybe a megzenésített versekkel készülő diákok.
Valamennyien a szervezők által meghatározott tematikus kereten belül szabadon választhattak lírai alkotásokat az erdélyi költők tollából, a 20. századtól napjainkig. A fiatalabb korosztály verseinek témája az erdélyi táj, míg a XI–XII. osztályosok témája az idő volt.
– mondta el az esemény megnyitóján Albert Melánia, a Salamon Ernő Gimnázium magyar szakos tanára, a szavalóverseny szervezőinek egyike.
Fotó: Pethő Melánia
A gimnázium színpadán egymást követve adták elő produkcióikat a versenyzők. Zömében gyergyószentmiklósi iskolák diákjai, de érkeztek Szovátáról, Csíkszeredából és Sepsiszentgyörgyről is verselők. Előadásaikat öttagú, magyar és zeneszakos tanárokból, művelődési igazgatóból és színművészből álló zsűri értékelte. Észrevételeiket, tanácsaikat Kolozsi Borsos Gábor színművész és Simó Andrea zenetanár összegezte a díjátadót megelőzően.
– emelte ki pozitívumként Kolozsi Borsos Gábor színművész, a zsűri elnöke. Rávilágítva a negatívumokra, tanácsként mondta el többek között, hogy a vers címét fölösleges érzelmekkel telítetten elmondani, hogy a testtartásra is figyelni kell előadás közben, hogy érdemes olyan verset választani, amit ért és érez is az előadó, illetve arra is felhívta a diákok figyelmét, hogy kényszerből sose szavaljanak.
A megzenésített versek előadásával kapcsolatban Simó Andrea zenetanár arra biztatta a diákokat, hogy az egyéni előadásmód helyett válasszák a csoportosat, mert így sokkal színesebben lehet megszólaltatni a verset.
Fotó: Pethő Melánia
A szavalóversenyt a Korpos Szabolcs zenetanár vezette iskolakórus, valamint a gyergyószentmiklósi Szín-kron diákszínjátszó csoport előadása tette színesebbé.
A díjazottak
A IX–X. osztályosok korcsoportjában az első díjat Kósa Szigety Zsófia, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium versmondója érdemelte ki, a második helyezést a Salamon Ernő Gimnázium diákjának, Balázs Helgának ítélte a zsűri, harmadik legjobbként pedig a szintén salamonos Kozma Boldizsárt díjazták. A korcsoport különdíjasa, Kusztra Tünde is a gyergyószentmiklósi gimnázium diákja. A közönségdíjat Balázs Helga vehette át.
A XI–XII. osztályosok kategóriájában két első díjat osztott ki a zsűri: Kedves Tamás Hanga salamonos diák, illetve Nagy Kopeczky Kristóf, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium tanulója vehette át a helyezéssel járó jutalmat. Második és harmadik helyen a gyergyószentmiklósi gimnázium diákjai, Fórika Dóra, illetve Dezső Renáta végeztek. A nézőtérről Nagy Kopeczky Kristóf kapta a legtöbb szavazatot, így a sepsiszentgyörgyi diák vitte el a közönségdíjat korosztályában.
Megzenésített vers kategóriában első helyen Opra Júlia és Elekes Péter, a Salamon Ernő Gimnázium diákjai végeztek, második legjobbnak a szovátai Domokos Kázmér Szakközépiskola tanulója, Szász Bernadett előadása bizonyult. A kategória harmadik helyezettje a salamonos Mihálydeák Imola lett.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
szóljon hozzá!