– magyarázta Szabó Júlia.

A tizenhárom évvel ezelőtt megalakult csoport másfél éve ugyan felbomlott, a tagok egyetemre mentek továbbtanulni, vagy a jobb jövő reményében külföldre távoztak. Szerencsére azonban volt utánpótlás, mert időközben még alakultak csoportok különböző korosztályokból, így jelenleg vannak a „nagyok”, az V–VIII. osztályosok, a „középső” csoport, az I–IV. osztályosok, valamint a kicsik, az óvodások és előkészítő osztályosok.

„Több mint hatvanan vannak, és ha még hozzáadjuk azt a harminc embert, akik annak idején táncoltak, akkor elmondhatjuk, hogy a lakosság arányát nézve, a falu tíz százaléka táncolt a kezünk alatt. Ahogy egyre többet foglalkozunk ezzel, és ahogy a generációk egymást látják a színpadon, egyre könnyebb tanítani őket. Mintha azáltal is, hogy csak nézik egymást, beléjük íródik a tánc, könnyebb a lépéseket megtanítani”– mutatott rá Szabó László. Felesége hozzátette,

„Eltervezel valamit, felkészülsz valamiből, de ott a próbán derül ki, hogy működik-e vagy sem. Mert lehet, hogy unják és akkor rögtön kell váltani. Nem lehet csak úgy beesni egy próbára, muszáj felkészülni”– hangsúlyozta. Ezzel László is egyetért, mint mondta, mivel sok információ éri a gyerekeket a tévének, internetnek köszönhetően, sokkal nagyobb felkészültséget igényel az oktató részéről egy ilyen foglalkozás, mint korábban, hisz

„Mi is folyamatosan kell fejlesszük önmagunkat. Ugyanakkor nálunk még nincs intézményesített néptáncoktatói képzés, ezért nekünk sem pedagógiát, sem módszertant nem tanítottak, egymástól kell megtanuljuk, magunknak kell kialakítanunk, néha hályogkovácsszerűen. Az első öt-hat éve minden oktatónak kísérletezéssel telik el, hogy hogyan lehetne könnyebb, jobb.”

A kisebbeknek heti egy alkalommal tartanak foglalkozást, a nagyoknak kétszer, hiszen rájöttek, ahhoz, hogy megfelelően fejlődjön a tánctudásuk, nem elég egy óra. „Ahogy az idő telik, ők is egyre jobban igénylik, hogy jöjjenek, társaságban legyenek. Úgy látjuk, hogy az irányításunk alatt jó közösségek alakultak. Annak a csoportnak a tagjai is, amelyik felbomlott, alig várják, hogy találkozzanak, elmenjenek együtt bulizni. Lehet, hogy egy évben kétszer sikerül ez, de ez a két alkalom mindent megér nekik, hogy találkozni tudnak. És valamilyen szinten mi hoztuk össze a népzene, néptánc által ezeket a kis közösségeket”– véli Szabó László.

Mindszentre is, ahogy a Csíkszereda közelében lévő falvak többségébe, sokan költöztek ki a városból az elmúlt tíz évben.

Mindhárom csoportban vannak olyan gyerekek, akik az utóbbi években költöztek ki. Ugyanakkor szeretnének indítani egy felnőtt, házas emberekből álló csoportot is, van érdeklődő eziránt a őslakosok és az újonnan kiköltözöttek részéről is.

– összegzett Szabó László.