Összefogás egy özvegyért

A szolgálattól értesült a helyzetről Berekméri Melinda lovagdáma, cserealji református lelkész, aki a Visegrádi Szent György Lovagrend marosszéki priorátusának tagja. Így jutott a rend tudomására a selyei asszony helyzete, és közgyűlésen döntöttek arról, hogy szerény anyagi lehetőségeikhez mérten segíteni fognak a bajba jutott asszonyon.

Felvették a kapcsolatot a szeretetszolgálattal, szombaton pedig két lovagrendi tag és a szolgálat két munkatársa, Sajó Norbert és Dósa Roland elindultak Nyárádselyébe, hogy a helyszínen tájékozódjanak a helyzetről, mérlegeljék, miként lehetne segíteni. Sajó Norbert már korábban felvette a kapcsolatot a nyárádmagyarósi Szabó László ácsmesterrel, aki útközben csatlakozott a csapathoz.

Az udvar tele szétdobált faanyaggal, cseréppel, az állatok összetaposták a földet, alig lehet közlekedni. De a legszomorúbb látvány a homorúra hajlott tetőgerinc, amit az ámbitus tetőzetének nyomása is hangsúlyoz. A fedél közepén megindultak a cserepek, s a laikus szemlélő is látja, hogy főleg a tetőzet napjai vannak megszámlálva. Az udvar hátsó felében deszkáit vesztett pajta, istálló, körülötte kecskék téblábolnak, később előkerül egy borjú és egy tehén is. A foghíjas zsalugáterek vakon néznek a világba, a tornácról egy kecske bámulja a számára furcsa embereket. S hogy a gyászos hangulat még teljesebbé váljon, sűrű havas eső kezd hullani.

Ilona nénivel az udvaron beszélgetünk. Elmondja, hogy Kalotaszegről jött férjhez Selyébe, embere, Boldizsár tizenöt éve hunyt el, de már azelőtt is tíz évig munkaképtelen volt. Aztán egy rokkant sógorát is nekik kellett gondozniuk. Gyerekük nem volt, így férje halála után teljesen egyedül maradt. Vajmi kis nyugdíja van, emellé kénytelen állatokat tartani, korábban három, most két tehene van, de amióta megcsappant a támogatás, már ezt sem bírta fenntartani, egy borjat el is adott nemrégiben. Földet művelni immár képtelen, munkást kell fogadnia, hogy a tehénnek biztosítani tudja a három szekérnyi takarmányt.

A szeretetszolgálat külön is tárgyalt a nénivel, mert ők ekkora kiadással járó munkát nem tudnak felvállalni, még a lovagrendi segéllyel együtt sem. Felmerült annak lehetősége is, hogy a néni tulajdonában lévő földekből valamennyit eladnának, hogy az árát a renoválásra fordítsák. A szolgálat felveszi a kapcsolatot a községházával is, hogy esetleg a hivatal is beszálljon a támogatásba. A helyi református lelkész is igyekszik segíteni, ha mást nem, legalább az ügyek lebonyolításába beszáll.

A lovagrend átadta a támogatásra szánt összeget a szolgálat munkatársainak, és végül abban maradtak, várnak egy hónapig, hogy sikerül-e a néni kis vagyonkájából valamennyit értékesíteni és az állagmegőrzésre fordítani. A továbbiakban tájékoztatjuk olvasóinkat a dolgok állásáról.