
Nem csökken a Marosvásárhelyre érkező ukrajnai menekültek száma
Fotó: Rab Zoltán
Naponta mintegy hetven ukrajnai menekült ellátását (szállás és étkezés) kell megoldania a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal szociális osztályának, amely a munkahelykeresésben is segít azoknak, akik huzamosabb ideig maradnak a városban.
2022. május 17., 12:162022. május 17., 12:16
Naponta érkeznek ukrajnai menekültek Maros megyébe, többségük két-három nap után továbbmegy, de sokan maradnak, szeretnék Marosvásárhelyen vagy valamelyik közeli településen kivárni a háború végét. Főleg a harcok által leginkább érintett városok – Mariupol, Odessza, Harkiv, Mikolaiv, Kijev – neve hangzik el legtöbbször, amikor arról beszélnek, honnan jöttek, hol hagyták férjeiket, apáikat a menekülők.
Andreia Moraru, a városháza szociális igazgatóságának vezetője a Székelyhonnak elmondta, jelenleg 74 személyről gondoskodnak, részben a kormány által biztosított, személyenként és naponként élelmiszerre fordítható 20, valamint szállásra szánt 50 lejből, illetve továbbra is a civil szervezetek segítségével sikerül reggelit és vacsorát adni, szükséges ruházatot, cipőt, piperecikkeket, gyümölcsöt, édességet, játékot és tanszert.
„Eddig megbirkóztunk a feladatokkal, ami a szállást és az ebédet illeti, ezután is tudjuk biztosítani, viszont
– válaszolta érdeklődésünkre a szociális igazgatóság vezetője.
Ami a menekültek megélhetésiét illeti, Andreia Moraru elmondta, akik huzamosabb ideig maradnak, azoknak segítenek az iratok összeállításában, hogy letelepedési engedélyt kapjanak, illetve a munkahelyszerzésben is.
– mondta Moraru.
Kérdés, hogy meddig bírják adományokkal a civilek
Fotó: Rab Zoltán
A városháza víkendtelepi vendégházában az ungvári sportiskola vízilabdázó, 10 és 14 év közötti tanulói, az őket elkísérő két edző és két szülő továbbra is a marosvásárhelyi városháza vendégszeretetét élvezi, ők ideiglenes letelepedési okirattal rendelkeznek. A továbbiakban
Ők román, illetve magyar nyelvkurzuson vesznek részt, ugyanakkor ukrán nyelvet ismerő tanerőket is bevonnak az oktatásukba. Más gyerekek, ahogy eddig is, online tanórákon tanulnak, azokhoz az iskolákhoz kapcsolódva, ahol korábban, a háború előtt tanultak.
A prefektúra tájékoztatása szerint jelenleg Maros megyében 529 ukrajnai menekültet tartanak nyilván. Eddig 386 személy kérte az ideiglenes tartózkodási engedélyt – válaszolta érdeklődésünkre Damian Samoilă szóvivő.
Az elmúlt 24 órában 93 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 95 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap Facebook-oldalán a Salvamont.
Gálaesten ünnepelte szombat este a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azokat az embereket, akik – hétköznapi hősökként – elkötelezetten és jókedvvel végzett munkájukkal teszik jobb hellyé a várost.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
1 hozzászólás