Hirdetés
Hirdetés

Orbán: az elmúlt év legjelentősebb eseménye a V4-ek megerősödése

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Az elmúlt egy év legjelentősebb eseménye a Visegrádi négyek (V4) megerősödése – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusványoson.

MTI

2017. július 22., 11:532017. július 22., 11:53

2017. július 22., 13:462017. július 22., 13:46

Orbán Viktor úgy fogalmazott:

Varsó, Prága, Pozsony és Budapest egy hangon beszél, ami nagyon nagy dolog.

Hirdetés

A kormányfő több mint 10 pontban fogalmazta meg egy erős állam ismérveit, ezek között említette, hogy

legyen gazdasági növekedés, és a stratégiai ágazatok nemzeti tulajdonban legyenek.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Kifejtette, hogy egy erős ország esetében nem lehet beszélni demográfiai hanyatlásról, és a feltételek között említette a közbiztonságot, amely magába foglalja a határvédelmet és a terrorkísérletek elhárítását. Fontosnak nevezte, a kulturális identitás megtartását, a jövő magyarságának egy közösségbe való szervezését.

A miniszterelnök hangsúlyozta:

a modern állam feltétele az is, hogy képes legyen vendégül látni a világ nagy rendezvényeit.

Budapest épp most bizonyítja be magának és a világnak, hogy nincs olyan rendezvény a foci vb-n kívül, amit ne tudna vendégül látni – mondta Orbán.

Orbán Viktor gratulált a Sepsi OSK 1. Ligába feljutásához •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Orbán Viktor gratulált a Sepsi OSK 1. Ligába feljutásához

Fotó: Gecse Noémi

Orbán: az EU-nak vissza kell nyernie szuverenitását a Soros-birodalommal szemben

Az Európai Uniónak vissza kell nyernie szuverenitását a Soros-birodalommal szemben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő rámutatott:

az emberek véleményével szemben Brüsszelben kialakult egy szövetség, amelyben a brüsszeli bürokrácia elitje és a Soros-birodalom vesz részt.

Hozzátette: létezik egy Soros-terv, ami négy pontból áll, eszerint évente be kell hozni egymillió migránst az unióba, mindenkinek kell adni 4,5 millió forint értékű eurót, a bevándorlókat szét kell osztani az unió országai között és fel kell állítani egy európai bevándorolási ügynökséget.

A miniszterelnök úgy fogalmazott:

Idézet
ahhoz, hogy Európa élni tudjon, és az európaiké maradjon, vissza kell nyernie szuverenitását a Soros-birodalommal szemben és ezután meg kell reformálni az uniót.
•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Kiállt amellett, hogy Szerbiát minél előbb fel kell venni az unió államai közé. Hangsúlyozta: történelmi szerződésre van szükség Törökországgal és Oroszországgal.

Orbán: a gazdasági problémák megoldására a migráció nem válasz

A gazdasági problémák megoldására a migráció nem válasz – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő. A miniszterelnök úgy vélte:

a munkaerőhiány migránsokkal való pótolása olyan, mint amikor a hajótörött tengervizet iszik.

Idézet
Az is víz, de tovább növeli a bajt

– jelentette ki.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a migránsok kultúrája élesen szemben áll az európai kultúrával. Példaként hozta fel, hogy míg az európai kultúra kívánatosnak tartja, hogy a férfiak és a nők egyenrangúak legyenek, az iszlám kultúrában a nő alárendelt a férfinak.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy

a muszlim közösségek a saját kultúrájukat erősebbnek tekintik, mint a keresztény kultúrát. Az erősebb ezért soha nem fogja a gyengébbet magáévá tenni. Az átnevelés ezért nem lehet sikeres

– vélekedett Orbán Viktor.

A jövő évi választás tétje, hogy végre tudják-e hajtani a Soros-tervet, le tudják-e bontani a kerítést

A jövő évi választások tétje, hogy végre tudják-e hajtani a Soros-tervet, le tudják-e bontani a kerítést – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő megerősítette:

amíg ő Magyarország miniszterelnöke, addig a kerítés a helyén marad, a határokat meg fogják védeni.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Kiemelte: az ellenzék ezzel szemben nyíltan hirdeti, hogy le fogják bontani a kerítést, és a bevándorlókat be fogják az országba, egyet fognak érteni a bevándorlók teljes és kötelező szétosztásával, készen állnak arra, hogy Európát átadják egy új, kevert összetételű európai jövő számára. Ez adja a választások európai tétjét – tette hozzá. Szintén éles határvonal húzódik az ellenzéki pártok és a kormánypártok között abban, hogy adjanak-e több hatalmat Brüsszelnek – közölte.

Emellett lesz a voksolásnak egy közép-európai tétje is – hangsúlyozta.

A brüsszeli bürokraták és Soros György is abban érdekeltek, hogy gyengítsék Közép-Európát, amelyben akadályt látnak a Soros-terv végrehajtásához. Vannak olyan erők Európában, amelyek azért akarnak új kormányt Magyarország élén, mert ezzel tudnák gyengíteni a V4-ket

– jelezte.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Orbán Viktor kitért arra is:

Magyarország Trianon óta nem állt olyan közel ahhoz, hogy újra erős és virágzó ország legyen,

de ha újra a globális érdekeket kiszolgáló kormánya lesz, akkor ezt a történelmi esélyt megint évtizedekre elveszíthetik a magyarok.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
Hirdetés