
György Botond, az Alfalvi Fiatalokért Egyesület elnöke
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
Online, a gyergyói térségre kiterjedő szavalóversenyt szervez az Alfalvi Fiatalokért Egyesület, amely emellett idén is meghirdette az ösztöndíjprogramot. Bár volt olyan rendezvény, amiről 2020-ban le kellett mondaniuk, lelkesedésük nem lankadt, így továbbra is aktívan tevékenykednek.
2020. október 13., 18:202020. október 13., 18:20
A járványügyi helyzet és az ebből fakadó szabályozások nem tették lehetővé, hogy olyan éve legyen a fennállásának 11. évfordulóját ünneplő Alfalvi Fiatalokért Egyesületnek, mint amit megszoktak. „Volt olyan rendezvényünk, a Tudományok Tábora, amelyet az elmúlt tíz évben most először nem tudtunk megszervezni, de sikerült még az év elején farsangi bált, utána a nyári minifoci-bajnokságot és sakktábort, illetve futóversenyt rendezni, ugyanakkor az ifjúsági székházavatót is meg tudtuk még tartani” – összegezte György Botond, az egyesület elnöke.
Az év hátralévő részében még lesznek megmozdulásaik, kettőt ezek közül ebben a hónapban indítanak útjára. „Helyi kezdeményezésre idén is meghirdetjük az Alfalvi Fiatalokért Ösztöndíjalap gyűjtését. Ez egy olyan pénzalap, amelyet bizonyos rendezvényeken szoktunk összegyűjteni, a résztvevők adakozásából, de mivel idén nem tudunk ilyen kaliberű eseményt szervezni, így öt alfalvi gyűjtőpontot – két élelmiszerüzletet, két virágkereskedelmet és egy központi kávézót – jelöltünk meg, ahol lehet az ösztöndíjakra adományozni” – ismertette a tudnivalókat a kezdeményezés kapcsán György Botond.
A cél az, hogy ebben az évben is legalább ennyi fiatalnak, legalább ekkora összeggel járuljanak hozzá tanulmányaikhoz. Ezért számítanak elsősorban vállalkozók felajánlásaira is.
A közel 30 aktív és igen lelkes tagot számláló egyesület tevékenysége elsősorban a sport- és a kulturális élet, valamint a minőségi szórakozás biztosítása felé irányul. Ennek megfelelően térségi szintű szavalóversenyt is szerveznek, Márai Sándor születésének 120. évfordulója alkalmából, a jelenlegi helyzethez igazítva ezúttal kicsit másképp.
– mondta a szervezők nevében az ifjúsági egyesület elnöke.
A kiírás V–VI., VII–VIII. és IX–XII. osztályos diákoknak szól. Az elkészült videófelvételek beküldésének határideje október 25. Minden fontos, a szavalóversennyel kapcsolatos információ megtalálható az Alfalvi Fiatalokért Egyesület Facebook-oldalán.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
szóljon hozzá!