Önkéntes program időseknek

A csíkszeredai Soros Oktatási Központ január végéig várja idős korú önkéntesek jelentkezését, akik a nyár folyamán három hetet töltenek majd Portugáliában, aktívan részt vállalva a befogadó intézmény (VIDA Egyesület) mindennapi munkájában. A jelentkezők közül négy személyt fognak kiválasztani megszabott kritériumok alapján, például a francia vagy angol nyelv ismerete, legalább alapfokon, kötelező.

Létai Tibor

2011. január 12., 16:112011. január 12., 16:11

2011. január 12., 18:422011. január 12., 18:42

Az elmúlt esztendőben Palermóban járt két csíkszeredai önkéntes

Az Európai Bizottság Grundtvig programja által támogatott projekt főként kulturális jellegű, különös hangsúlyt fektetve az intergenerációs és interkulturális kapcsolatokra, illetve a hátrányos helyzetű fiatalok és gyermekek társadalmi integrációjára – magyarázta Ferencz S. Katalin, a csíkszeredai Soros Oktatási Központ munkatársa és a projektfelelőse. Hozzáfűzte: a projekt fő célkitűzése, hogy hozzájáruljon Európa és a partner országok társadalmi és kulturális kohéziójához.

A programban négy-négy idős önkéntes fog részt venni Romániából és Portugáliából, akik a nyáron három-három hetet fognak eltölteni a két országban, részt vállalva a befogadó intézmények mindennapi életében (tanítás, kulturális és szociális tevékenységek, irodai munkák stb.). A romániai önkéntesek kidolgoznak majd egy oktatási programot – hátrányos gyermekek számára –, amit a helyszínen gyakorlatba fognak ültetni. Egyúttal részt vesznek Portugáliában a Románia hónapja elnevezésű kulturális programban.

Az időskorú önkéntesek számára a fő eredményt az fogja jelenteni, hogy Európa és környezetük aktív résztvevőinek érezhetik magukat azáltal, hogy a portugál, román és magyar hagyományokkal, vallással, népművészettel és kulturális örökséggel közvetlen kapcsolatba kerülnek – hangsúlyozta Ferencz S. Katalin.

A jelentkezéshez szükséges az ötven év fölötti életkor, az angol vagy francia nyelv alapfokú ismerete, nyitottság és rugalmasság, kíváncsiság a portugál kultúra iránt. Jelentkezni és több információt kérni a csíkszeredai Soros Oktatási Központ Kossuth utca 9. szám alatti székházában, valamint a 0266/371799-es telefonszámon lehetséges.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Holnap van a tavaszi napéjegyenlőség, és pont ekkor lephet meg az időjárás

Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.

Holnap van a tavaszi napéjegyenlőség, és pont ekkor lephet meg az időjárás
2026. március 19., csütörtök

Székelyföldi elkerülőutak is bekerültek a kiemelt beruházások közé

A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.

Székelyföldi elkerülőutak is bekerültek a kiemelt beruházások közé
2026. március 19., csütörtök

Megvan, hogy mennyi pénz jut a mezőgazdasági gázolaj jövedéki adójának támogatására

A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.

Megvan, hogy mennyi pénz jut a mezőgazdasági gázolaj jövedéki adójának támogatására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Több tucat iskola marad ki a jövő héten kezdődő próbaérettségiből

Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.

Több tucat iskola marad ki a jövő héten kezdődő próbaérettségiből
2026. március 19., csütörtök

Kezdődik az útfelújítás Kányád és Homoródszentpál között is

Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.

Kezdődik az útfelújítás Kányád és Homoródszentpál között is
2026. március 19., csütörtök

Folytatódhatott a költségvetés vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban

Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.

Folytatódhatott a költségvetés vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Szakértő: akár 10 százalékkal is emelkedhet a kenyér ára március végéig

Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.

Szakértő: akár 10 százalékkal is emelkedhet a kenyér ára március végéig
2026. március 19., csütörtök

Magyarországi országgyűlési választások: ezeken múlhat a szavazatok érvényessége

Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.

Magyarországi országgyűlési választások: ezeken múlhat a szavazatok érvényessége
2026. március 19., csütörtök

Ne ezen múljon a levélszavazat érvényessége – hívja fel a figyelmet Bölöni László

Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.

Ne ezen múljon a levélszavazat érvényessége – hívja fel a figyelmet Bölöni László
Hirdetés