
Hargita megyében 5053 adag vakcina van még készleten. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Nő az érdeklődés az influenza elleni védőoltás iránt a Hargita megyei ingyenes immunizálásra jogosultak körében – eddig 1567-en kérték és kapták meg. Ez amiatt is jó hír, mert a védőoltás az egyetlen módja annak, hogy a járványok kialakulását meg lehessen előzni.
2018. november 06., 15:352018. november 06., 15:35
Néhány napja az utolsó szállítmány is megérkezett a szakminisztérium által Hargita megyének kiutalt influenza elleni védőoltásokból. Szeptember közepe óta
„Elég sokat kaptunk, úgy néz ki, hogy az igényeknek megfelelő mennyiség rendelkezésre fog állni a családorvosoknál” – tájékoztatott Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője. Elmondta, a készleten lévő vakcinákat már jórészt kiosztották a háziorvosoknak, de még tudnak többletadagokat biztosítani azoknak a rendelőknek, amelyekben nem elegendő az előzetes igénylés alapján kapott mennyiség.
Az elmúlt években egyre csökkent az érdeklődés a szezonális influenza elleni védőoltás iránt, ám a szakembereknek úgy tűnik,
Ebben vélhetőleg a járványos megbetegedések számának alakulása – elsősorban a kanyarós megbetegedések gyakorisága –, illetve az egészségügyi minisztérium által elindított tájékoztató, figyelemfelkeltő kampány is közrejátszott. Ez utóbbi fontos, hiszen a védőoltás az egyetlen módja annak, hogy a járványok kialakulását meg lehessen előzni – hangsúlyozta Tar Gyöngyi.
A háziorvosok által a megyei egészségügyi igazgatóságnak elküldött jelentések szerint
Az idei szezonban influenzás megbetegedést még nem igazoltak a megyében, sőt az utóbbi időben tapasztalt felmelegedés nyomán a légúti megbetegedések száma is csökkent. Az erre vonatkozó múlt heti összesítés még nem készült el, de az azt megelőző héten már csak valamivel több mint 700 esetet regisztráltak a megyében, miközben egy héttel korábban 980-at jegyeztek fel.
Nincs oltóanyaghiány
Hargita megyében jelenleg minden kötelező védőoltásból van készleten, nincs hiány egyik vakcinából sem – tájékoztatott a megyei egészségügyi igazgatóság vezetője. Ez azonban nem a készletezési kötelezettséget is szigorúan előíró új oltástörvénynek köszönhető, ugyanis a tervezet a szenátusi elfogadását követően már hosszú hónapok óta a képviselőházban rostokol.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
szóljon hozzá!