
Reménnyel kezdi a mezőgazdasági idényt az Agromec Rt. igazgatója
Fotó: Balázs Katalin
Kezdődnek a tavaszi munkálatok a gyergyói Agromec Részvénytársaságnál is. Krumpli ültetése és kalászosok vetése van soron. Új idők új technológiáival él a cég, már egy olyan traktort is beszereztek, melyet nem kell vezetni, magától megy, igaz, elengedhetetlen, hogy a traktoristának legyenek informatikai ismeretei is. Ferencz Bélával, az Agromec igazgatójával beszélgettünk.
2017. április 03., 15:302017. április 03., 15:30
2017. április 03., 15:312017. április 03., 15:31
– Kezdődik a tavaszi munkaidény. Milyen munkálatok zajlanak most?
– Elkezdjük a burgonya ültetését, igaz, vízhiányos talajba. A téli csapadék kevés volt, de szerencsére a burgonya esetében a kikeléshez nem kell nagy mennyiségű víz. Utána, ha lesz csapadék-utánpótlás, ezt a vízhiányt nem sínyli meg a termés. Krumplitermesztés 200 hektáron történik idén, kicsivel nagyobb területen, mint az elmúlt évben. 10–12 fajta burgonyát ültetünk, ennek kicsivel több mint fele ipari burgonya. Három-négy új burgonyafajtával is próbálkozunk, reméljük, beválnak. Minden évben újítunk, a kutatók ezért dolgoznak.
– Az ipari burgonyára stabil felvásárlója van az Agromecnek. Meghosszabbították a szerződést idénre is?
– Természetesen. Egy biztos szerződés nélkül nem is lehetne ekkora területen burgonyatermesztésben gondolkodni. A vállalást igyekszünk teljesíteni, a fogyasztási fajtákat pedig a szabadpiacra szánjuk. Tavaly jó közepes évet zártunk, sikerült a szerződésnek megfelelő mennyiséget szállítani, és a szabad eladásra sem panaszkodhatunk, az étkezési burgonya elfogyott. A vetőmageladásnak is a vége felé közeledünk.
– Tehát még ki tudják szolgálni a vásárlókat minőségi vetőmaggal?
– Még igen. Azon kevesek közé tartozunk az országban, akik hitelesített vetőmagot tudnak ajánlani. Nem a nemzetközi piaci áron adjuk, annak a felénél is kevesebbért. Tehát nálunk a minősített vetőmag kilója egy lej körül van.
annak ellenére, hogy nagyon jó minőségről beszélünk. Ezelőtt két évvel Hollandiában nemzetközi laboratóriumban vizsgáltattuk be, és kitűnő eredmények jöttek ki. Azóta itt, az országban történnek a bevizsgáltatások, a burgonyánk megállja a helyét. Ahhoz, hogy a vetőmagunkat elismerjék, az ültetéstől kezdődik a követés, minden lépést dokumentálnak, a laborvizsgálat az utolsó fázis, melyet a minőségi tanúsítvány kiállítása követ. Az idén minden fajtánkat és teljes mennyiségben elismerték.
– Azt mondják az öregek, hogy pityókát ültetni Gyergyóban május elején kell. Igazuk van nekik?
– Nagyszüleink nem voltak buták. A sokéves tapasztalatra alapoztak, ellenben azóta sok minden megváltozott. Az éghajlati viszonyok változtak, a tavaszi esők korábban jönnek, és ha nincs már földben a burgonya, akkor szenvedni fog. Számunkra az is tényező, hogy a kétszáz hektár beültetéséhez sok idő kell annak ellenére, hogy komoly gépi felszereléssel rendelkezünk. Legkevesebb 600 tonna burgonya kell a földbe kerüljön, ezért kezdjük el az ültetést, mihelyt rá lehet menni a földre.
– Kalászosok, egyéb haszonnövények kerülnek-e idén az Agromec-földekbe?
– Éppen most ellenőriztük az őszi vetéseket. Első látásra úgy tűnik, jól átvészelték a telet, elindultak, de itt is meghatározó lenne egy jó meleg tavaszi eső. A tavasztól függ a termés. Sajnos, az ősz annyira esős volt, hogy nem tudtuk a tervezett őszibúza-mennyiséget elvetni, így a kockázatos, tavaszi vetéssel kell korrigálni. Most kezdjük a zab, később pedig a tavaszi árpa vetését.
A krumpliválogatás van soron a részvénytársaság telephelyén
Fotó: Balázs Katalin
– Egyre ismertebb a tönkölybúza. Önök nem gondolkodnak ennek termesztésében?
– Az úttörők között voltunk, akik nagyobb mennyiséget termeltek tönkölybúzából Gyergyószentmiklóson. Ezelőtt két-három évvel próbáltuk ki, biztató eredményeink voltak, de ipari mennyiségre nincs igény. Nekünk nem éri meg a pár hektáron való termesztés, ezért hagytuk abba. Azt mondom:
– Munkaerő terén hogyan áll a részvénytársaság?
– Stabil nálunk az alapcsapat, most sem változott. Sokan nyugdíjasok lettünk, de tartjuk a frontot. 25 állandó alkalmazottról beszélek, ők a mieink, természetes, hogy ki is teleltetjük, hiszen a szabadságolásokat csak az idényzárás után tudjuk kiadni, és a gépek karbantartásához, a burgonya mozgatásához, eladásához is szükség van rájuk. Hála Istennek, eredményeink olyanok, hogy nem kell elbocsássunk munkaerőt. A segédmunkásokra sem panaszkodhatok ezen a tavaszon, már harmadik hónapja dolgoznak közel harmincan krumpliválogatással, átrakással. Megélhetést tudunk biztosítani azok számára, akik máshol nem tudnak elhelyezkedni. A hatékonyság lehetne jobb is, egyértelmű, hogy további gépesítésre lesz szükség.
– Idén tehát gépparkbővítés a terv...
– A korral haladni kell, ha nem, a kor halad meg minket. Éppen most lett egy olyan traktorunk, amelyet nem kell vezetni. Burgonyaültetésre már ezt használjuk, GPS-irányítású, műholdas rendszerrel beméri a parcellát, meghatározza az irányt, és 2,5 centiméter pontossággal dolgozik. Az irányító szerkezet az Agromec gyergyószentmiklósi telephelyén található, és száz kilométeres körzetben lenne képes a vezérlésre, de mi nem kell olyan messzire menjünk.
Csak olyan esetben kell közbeavatkoznia, amikor a gép betérül a parcella szélénél, egyébként csak követi a hátul lévő gépet.
– Meg kell tanítsák a traktoristákat, hogy ne dolgozzanak.
– Át kell képezzük: a fizikairól szellemi munkára, és meg kell szerezzék legalább a középfokú informatikai ismereteket. Az ilyen gépekkel nagy károkat okoz egyetlen hibás mozdulat is. Kell tudni kezelni, mint a maroktelefont. Az a jó, hogy munkatársaink között van egy olyan csoport, amely fejlődőképes... őket nem nevezem már traktoristáknak, inkább gépészeknek. A régi gépeket lassan letesszük, már van egy öttraktoros modern flottánk, és az irány továbbra is a korral való haladás.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Két súlyos közlekedési szabályszegést is feltártak a rendőrök kedden Hargita megyében.
Egy szebeni férfit filmeztek le, amint túrasíléccel közlekedett az út szélén. Noha az úton el volt takarítva a hó, a széleken felgyűlt hómennyiség alkalmas volt a siklásra.
A tanügyben vagy a szenátusban tavaly már bevezették a költségcsökkentő intézkedéseket, újabb megszorítások nem indokoltak – jelentette ki kedd este Ilie Bolojan.
Januárban az iskolaigazgatók hatvan százalékának jár le a vezetői megbízatása, péntekig a megyei tanfelügyelőségeknek ki kell nevezniük az új iskolavezetőket. Székelyföldön több mint 250 iskolavezetőt érint az intézkedés.
Érezhetően enyhébb reggelre ébredtünk szerdán, Székelyföld-szerte többnyire csak mínusz 6–8 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
szóljon hozzá!