
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Négy személyt őrizetbe vettek, két másik esetében pedig felügyeletet rendeltek el a szerdán Maros megyében végzett házkutatások nyomán. Az érintetteket azzal gyanúsítják, hogy játéktermekben lévő gépek számítógépes rendszereit törték fel, s így jogtalanul jutottak pénzösszegekhez.
2021. december 16., 12:572021. december 16., 12:57
A Maros megyei rendőrség sajtószóvivője, Emanuela Farcaș elmondta, szerdán tizenegy házkutatást tartottak, miután felmerült annak a gyanúja, hogy törvénytelen módon informatikai eszközök és programok segítségével jogtalan nyereséghez jutottak a játékautomatákat felügyelő személyek. A rendőrség tudomása szerint 2020 nyarán alakult az a négy személyből álló csoport, amely
A csapathoz csatlakoztak olyan személyek is, akik az ilyen gépeket működtető szórakozóhelyeken, játéktermekben dolgoztak, a gyanú szerint ők gyűjtötték be az összegeket és osztották aztán szét a csoport tagjainak. A rendőrség tudomása szerint 170 ezer lejes kárt okoztak a játékgépek működtetőinek.
A házkutatásokon a gyanúsítottak lakhelyéről laptopokat, más elektronikus eszközöket gyűjtöttek be. A szerdai helyszínelések nyomán hét személyt hallgattak ki, négy személyt (37 és 44 év közöttieket) végül őrizetbe is vették. A nyomozást folytatják.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
szóljon hozzá!