
Fotó: Csató Andrea
A tervezettnél hosszabb ideig kellett várjanak a lakók a Szentegyháza nagyfalusi részén lévő utcák felújításának befejezésére, ám ezalatt több munka valósult meg, mint ahogyan azt a beruházás kezdetén képzelték.
2025. szeptember 05., 19:302025. szeptember 05., 19:30
Összesen 21 millió lejt kapott az Anghel Saligny programban pályázó szentegyházi önkormányzat a Bethlen Gábor, a Fenyő, a Turista, a Dózsa György, a Hargita és az Ady Endre utca felújítására, amiből 18 millió lejbe került az építési munkálat. Ezzel gyakorlatilag
Már az útfestés is befejeződött
Fotó: Csató Andrea
Hargita megyében elsőként kötöttek szerződést a projekt finanszírozására a fejlesztési minisztériummal, így
A következő évben leálltak a munkával, hiszen sikerült meggyőzni a szolgáltatót, hogy modernizálja a gázhálózatot, amely gyakorlatilag egy 3 millió lejes beruházást jelentett a cég részéről. Emellett
– tudtuk meg Lőrincz Csabától, Szentegyháza polgármesterétől. Mint mondta, ezek megvalósulását követően folytatódhatott a konkrét utcafelújítás.
Fotó: Csató Andrea
A projektet gyakorlatilag befejezhették volna tavaly év végéig, ám ekkor újabb lehetőség nyílt, hogy a betervezettnél több munkálatot végezzenek el. Az anyagárak és az építkezésben dolgozók bérének emelkedése miatt ugyanis
Erre viszont már nem feltétlenül volt szüksége az önkormányzatnak, hiszen időben kifizették a megbízott céget, így olcsóbban valósult meg a projekt. A törvény azonban lehetőséget biztosított arra, hogy az említett összeget így is felhasználhassák, kiegészítő beavatkozásokra. Élve a lehetőséggel,
Az említett munkálatokat idén végezték el.
Fotó: Csató Andrea
„Ezt a projektet gyakorlatilag maximálisan kihasználtuk, a lehető leghasznosabban költöttük el a kormánypénzt.
– magyarázta a polgármester.
Fotó: Csató Andrea
Lőrincz Csaba lapunknak rámutatott, most már befejeződött az utcák modernizálása – az útfestések és a forgalmi táblák túlnyomó részének felszerelése is megtörtént –,
Egyebek mellett az elszámolásokat kell megoldani és elő kell készíteni a hivatalos átvételt. Utóbbit szeptember végére, októberre tervezik.
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A díjazottak között találjuk Visky András írót, drámaírót is.
Daniel David oktatási miniszter pénteken aláírta az iskolai házi feladatok szabályozását módosító rendeletet.
Ismét hadgyakorlatok zajlanak a sepsiszentgyörgyi Păiș David lőtéren december 8-12 között.
A Sapientia EMTE Doctor Honoris Causa címet adományozott pénteken Sapientia Kolozsvári Karának főtéri épületében Borhy László régészprofesszornak, az MTA rendes tagjának.
Idén is töretlen népszerűségnek örvendett a Rádió GaGa Mikulásváró rendezvénye Székelyudvarhelyen: péntek délután több száz apróság várta szüleivel, nagyszüleivel a piros ruhás jótevőt a Riverside bevásárlóközpont melletti téren.
Kicsik és nagyok, szülők, nagymamák, baráti társaságok vették birtokukban pénteken este Marosvásárhely főterét, ahol megnyílt a karácsonyi vásár, felkapcsolták a díszkivilágítást. Idén sikerült helyivé és eredetivé tenni az ünnepi pillanatokat.
A sepsiszentgyörgyi motorosok idén is piros köpenyre cserélték a bőrkabátot, hogy szebbé tegyék az ünnepet a városban és környékén lakó gyerekek számára. A motoros Mikulások ezúttal a főtéri karácsonyfa körül is tettek egy kört.
Kihirdette pénteken Nicușor Dan államfő az úgynevezett Nordis-törvényt, amely egyebek mellett felső határt szab a lakásvásárláskor fizetett előlegnek.
A legfelsőbb bíróság tagjai pénteken egyhangúlag úgy döntöttek, hogy megtámadják az alkotmánybíróságon a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet.
Nem engedik be a tömbházba a lakókat, amíg tart az ellenőrzés, egy csíkszeredai tömbházban ugyanis gázszivárgás gyanúja miatt hívták ki a hatóságokat pénteken este.
szóljon hozzá!