Hirdetés
Hirdetés

Nyolcvan éve szentelték püspökké Márton Áront

Püspökszentelési pillanatkép a Szentelik a püspököt című kiadványból

Püspökszentelési pillanatkép a Szentelik a püspököt című kiadványból

Felekezeti hovatartozástól függetlenül kitörő örömmel fogadták Márton Áron kinevezését a megüresedett gyulafehérvári püspöki székbe nyolcvan esztendővel ezelőtt. Az új főpásztort 1939. február 12-én a kolozsvári Szent Mihály-templomban szentelte püspökké Andrea Cassullo romániai apostoli nuncius-érsek. Az évfordulóra Isten szolgája Márton Áron püspök írásaiból, a korabeli sajtóból válogattunk.

Molnár Melinda

2019. február 12., 08:362019. február 12., 08:36

Az akkor negyvenkét éves, tizenöt éves lelkipásztori múlttal rendelkező és addig már sokat bizonyított Márton Áront, a gyulafehérvári székeskáptalan legfiatalabb kanonokját, kolozs-dobokai főesperest és a Kolozsvár-belvárosi plébánost XI. Pius pápa 1938 karácsonyán nevezte ki az erdélyi püspöki székbe.

A Hitel 1938-ban, a kinevezését követően megjelent cikkéből idézünk. „Püspöki kinevezését Erdély magyarsága osztatlan örömmel fogadta. Tiszta és nemes egyéniségének varázsa Erdélyt már régóta megfogta, a személye iránt nyilvánvaló szeretet, nagyrabecsülés és közbizalom nemcsak a katolikus társadalomban, hanem a más felekezetűek között is kivételes valóság. Töredékre bontott, közéleti bűnöktől fertőzött, a közösségi szellemnek híjával való

Idézet
társadalmunkban ma senki sincs olyan egyetemes elismerés és tisztelet birtokában, mint ő.

(…) Tanúskodunk: egy nemzedéket nevelt fel, s olyan környezetet teremtett magának, mely a szó kötelező erejében hisz, s irtózik a puszta üres visszhangjától.”

A korabeli írás ezekkel a gondolatokkal zárul: „Lehet-e nagyobb öröm számunkra, mint a legfelelősebb poszton látni azt a Márton Áront, ki a maga tiszta egyéniségével, az ősi Csíkból hozott kemény hitével, szellemi és erkölcsi magatartásával, példája az új magyar szellemnek, a munkálója egy új erdélyi magyar életnek. Hisszük és tudjuk, hogy ebben a munkájában maga mellett fogja találni Erdély egész új magyar nemzedékét.”

A fiatal püspök. Nagy Zoltán fotóarchívumából Galéria

A fiatal püspök. Nagy Zoltán fotóarchívumából

Szentelik a püspököt

1939-ben „február 12-e, a püspökszentelés Erdély-szerte várva várt napja örökké emlékezetes dátumként vésődik lelkünkbe – írta Hegyi Endre az ünnepre készült kiadványban. – Vendégek százai érkeztek szombaton Kolozsvárra, s a kincses város a nagy ünnep előestéjén a püspökszentelés lázában élt. Több mint kétszáz lelkész, plébános, kanonok, egyházi és világi előkelőség, Márton Áron szülőfalujának, Csíkszentdomokosnak negyven tagú küldöttsége és szám nélküli lelkes katolikus hívő, akik jelen akartak lenni a lélekemelő ünnepségen.

Hirdetés

Vasárnap reggel a Szent Mihály-templom előtt gyülekezett a lelkes hívősereg. Díszruhás rendőrök sorfala tartotta fenn a rendet a téren. (…) Csak számozott belépőjeggyel lehetett a kordont átlépni, és a rendezők mindenkit a számozott helyekre vezettek.”

A püspökszentelést Andrea Cassullo romániai apostoli nuncius végezte Augustin Pacha temesvári és Friedler István szatmár-nagyváradi megyéspüspök segédletével.

Hitvallás és népszeretet

1939. március 31-én keltezett beköszönő körlevelében hangsúlyozta: „Szent hivatalom kötelez, hogy egyformán püspöke legyek szegénynek és gazdagnak, tanultaknak és a tanulás lehetőségeitől elzártaknak, előkelőknek és egyszerű embereknek, az élet kegyeltjeinek és az élet szerencsétlenjeinek, bűnösöknek és a kegyelem áldozatainak.” Márton Áron

egy háborús világban a béke püspökeként érkezett Gyulafehérvárra,

hogy átvegye a hatalmas, közel hatvanezer négyzetkilométeres egyházmegye kormányzását. Legteljesebb életrajzának írója, Virt László így foglalta össze a püspökszentelés évének társadalmi, hitéleti és világpolitikai összefüggéseit. „Egész evangelizációs és népművelő tevékenysége azt célozta meg, hogy a nép nőjön fel az őt érő kihívásokhoz, hogy azokra felnőtt és erkölcsös választ adjon, hogy ne legyen a diktátorok által manipulálható tömeg.

A több nemzetiség által lakott, hat-hét vallást befogadó Erdély a nemzetek és vallások bonyolult összefüggéseit mutatja. Ez a föld alkalmas terület lehet arra, hogy háborús hangulatot szítsanak, mégha igaz is, hogy ez a türelem földje.”

Márton Áron szüleivel Galéria

Márton Áron szüleivel

„Az idők mérlegén annyit nyomunk...”

Álljanak itt a frissen felszentelt püspöknek 1939-ban elhangzott szavai. „A vállainkra nehezedő szerep nagy és felelősségteljes, de úgy becsülnek meg, s az idők mérlegén annyit nyomunk, amennyi igazi értéket önmagunkban, magatartásunkban, feladataink teljesítésében felmutatunk. A saját sorsunkat magunk kovácsoljuk, az élettől annyi kegyre számíthatunk, amennyit tőle makacs kitartással, megbonthatatlan összefogással, céltudatos és szívós munkával kikényszerítünk. A kényelmes napokról nekünk le kell mondanunk: harcok idején, történelmi fordulóban, eszmék és népek elkeseredett mérkőzésekor születtünk, de a

Idézet
nagy időkhöz nagy nemzedék kell,

s megéri, hogy a szerepet vállaljuk, összefogjunk, mint még soha, s a nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommal dolgozzunk, és mindent megtegyünk a szent célért, azokért, akik utánunk következnek.”

Kortársvallomás

A székelyudvarhelyi Nagy Zoltán mérnök-vallástanár jóvoltából közzé tesszük azt a vallomást, amelyet A Hegy címmel készített filmes monográfiájához mondott Nagygalambfalván, két héttel halála előtt Borbély Gábor (1930–2013) apostoli protonotárius, kanonok. „Amikor szentelték, kiadtak egy füzetet Szentelik a püspököt címmel. Amikor azt mondom, hogy püspököt szentelnek vagy azt mondom, hogy szentelik a püspököt, a két kifejezés között van különbség. Mert ha valaki „a” püspök, akkor az több mint egy püspök. (…) Ezekben az egyszerűnek látszó dolgokban a természetfölötti életnek idevonatkozó üzenetét látom.”

Ünneplés és kiállítás Csíksomlyón

A gyulafehérvári főegyházmegye a 2019-es évet a hivatásoknak szenteli. Az első központi ünneplést Isten szolgája Márton Áron püspökké szentelésének 80. évfordulóján, február 12-én tartják Csíksomlyón. A papi és szerzetesi hivatások ünnepi szentmiséje fél tizenkettőkor kezdődik a kegytemplomban. Ugyanott egy órától nyitják meg a különleges és eddig még ki nem állított levéltári anyagból, az úgynevezett lelki csokrokból készült válogatás emlékkiállítást, amelyeket a szeretett főpásztor a püspökszentelés évfordulóira kapott. A tárlat február 21-éig tekinthető meg a Jakab Antal Tanulmányi Házban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Az államfő elé terjesztette jelöltjeit az igazságügyi miniszter

Radu Marinescu igazságügyi miniszter a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegének véleményezése hiányában Alex Florențát javasolja a DIICOT főügyész-helyettesi tisztségére, Marius Voineagot a legfőbb ügyész helyettesi posztjára.

Az államfő elé terjesztette jelöltjeit az igazságügyi miniszter
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Megbírságolják, de behajtani nem tudják – mit ér a kéregetők elleni fellépés?

A kéregetés visszaszorítása a célja annak, amikor a koldusok ellen lépnek fel a helyi rendőrök, és a törvény szerint meg is bírságolják őket. Ez eltünteti a kéregetőt a szemünk elől, de valójában nem oldja meg a problémát – csupán arrébb tolja.

Megbírságolják, de behajtani nem tudják – mit ér a kéregetők elleni fellépés?
2026. április 07., kedd

Visszavonták a Realitatea Plus műsorszolgáltatási jogosultságát

Visszavonta a Realitatea Plus műsorszolgáltatási engedélyét az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) – írja az Agerpres.

Visszavonták a Realitatea Plus műsorszolgáltatási jogosultságát
2026. április 07., kedd

Hány medve van Maros megyében?

Idén már huszonhat bejelentett vadkár volt Maros megyében, ahol tavaly 43 medvét lőttek ki. A napokban elkezdődött a medve-, farkas-, hiúz- és vadmacskaállomány felmérése is – számolt be a környezetvédelmi ügynökség vezetője, Cristina Pui.

Hány medve van Maros megyében?
Hány medve van Maros megyében?
2026. április 07., kedd

Hány medve van Maros megyében?

Hirdetés
2026. április 07., kedd

Egyesült Államokkal való együttműködés fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor

Az Egyesült Államokkal való stratégiai együttműködés fontosságát hangsúlyozta, valamint a gazdasági és energetikai kapcsolatok erősödéséről beszélt Orbán Viktor kedden Budapesten, J.D. Vance-szel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Egyesült Államokkal való együttműködés fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor
2026. április 07., kedd

Harminc sofőr búcsúzott jogosítványától az ünnepi ellenőrzéseken

Több száz szankció, tucatnyi bevont jogosítvány és számos közlekedési bűncselekmény – ez a mérlege az ünnepi időszak rendőri ellenőrzéseinek Hargita megyében is.

Harminc sofőr búcsúzott jogosítványától az ünnepi ellenőrzéseken
2026. április 07., kedd

Négy gyergyószentmiklósi utca felújítása és Gyilkostó közművesítése került közelebb

Rendkívüli ülésen hozott döntéseket Gyergyószentmiklós képviselő-testülete két nagyvolumenű beruházás előkészítése kapcsán. A szándék szerint Gyilkostón a közművesítés kap új lendületet, és közel 4800 méternyi út korszerűsítése is közelebb került.

Négy gyergyószentmiklósi utca felújítása és Gyilkostó közművesítése került közelebb
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Szenátusi elnök: a kormány mindent megtett, hogy megvédje a lakosságot az üzemanyagárak emelkedésétől

Mircea Abrudean szenátusi elnök szerint az Ilie Bolojan vezette kormány minden lehetséges intézkedést meghozott, hogy megvédje a lakosságot az üzemanyagárak emelkedésétől.

Szenátusi elnök: a kormány mindent megtett, hogy megvédje a lakosságot az üzemanyagárak emelkedésétől
2026. április 07., kedd

Ittas autóvezetés miatt is bírságoltak a Maros megyei rendőrök

Százakat ellenőriztek, több sofőrt ittas vezetésen értek, egyik esetben büntetőeljárás is indult a hétvégi közúti razziák nyomán Maros megyében.

Ittas autóvezetés miatt is bírságoltak a Maros megyei rendőrök
2026. április 07., kedd

Erős szél miatt több százan maradtak áram nélkül Borszéken

Villanyáram nélkül maradt 844 fogyasztó Borszéken az erős szél miatt – közölte kedden délután a Hargita megyei tűzoltóság.

Erős szél miatt több százan maradtak áram nélkül Borszéken
Hirdetés