
Díjakkal és különdíjakkal tértek haza a Bolyai Farkas Gimnázium és a Református Kollégium diákjai a magyarországi TUDOK-ról
Fotó: Facebook
Első díjjal tért haza a tizenegyedikes Szabó Ivett a magyarországi Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájáról (TUDOK), amelyen saját pszichológiai kutatásával vett részt. A Bolyai Farkas Gimnázium diákjának tudományos munkája életre szóló élményt nyújtott számára, még arra is ráeszmélt kutatás közben, hogy képes lenne éveken keresztül ezzel foglalkozni. A nyertes tanuló lapunknak mesélt a versenyről és a pszichológiával kialakult „kapcsolatáról”.
2017. április 28., 17:522017. április 28., 17:52
2017. április 28., 17:532017. április 28., 17:53
A konferencián saját, kizárólag tudományos kutatásról szóló munkával lehetett elindulni, a Bolyai Farkas Gimnázium csapata az iskola nevéhez méltóan képviselte idén is Marosvásárhelyt a magyarországi rendezvényen.
Hatan jutottak ki, műszaki tudományok, biológia, helytörténet, irodalom és nyelvészet, néprajz és pszichológia szekcióban adtak elő.
Az induláshoz egy válogató konferencián kellett előzetesen részt venniük, amelyet Magyarországon kívül Erdélyben, Felvidéken és a Vajdaságban rendeztek meg.
Szabó Ivettet mindig foglalkoztatta az emberek lelkivilága, ki mit és miért érez, miért reagálnak ugyanarra a helyzetre tömérdek módon az emberek. A TUDOK verseny pedig egy új formáját mutatta meg a megmérettetéseknek, azt, hogy nem konkrét ismeretfelmérést végeztek, nem volt egységes az, amit kiértékeltek, ezért is jelentett nagy kihívást számára, mint mondta, mert nem tudta mihez viszonyítani.
Emellett a kutatás módszertanának elsajátításában és az elméleti részeknél is nagyon sokat segített a felkészítő tanárom. Ő ügyelt lényegében arra, hogy az, amit csinálok, valóban tudományos kutatás legyen, ne egy komolytalan kérdőívezés vagy beszélgetéssorozat” – fogalmazott a nyertes diák.
Szabó Ivett úgy érzi, érdemes volt kutatni és hetekig készülni a verseny fordulóira
Fotó: Facebook
Szabó Ivett felkészítő tanára, Városi Emőke úgy véli, amellett, hogy a diákkal lépésenként átbeszélték a kutatást, ő az irányításban, a kutatási munka eljárásában, a bemutatási anyag szelekciójában, megközelítésekben, illetve a kutatás gyakorlati részében tanácskozott vele hetente.
„Egy másik feladatom az volt, hogy segítsek abban, hogy minél élvezetesebb legyen számára ez a munka, és szeresse, amit csinál, hogy levegyem róla a terhet, amikor elbizonytalanodik.
– fogalmazott a tanár.
Szabó Ivett úgy érzi, összességében nehéz volt a felkészülési folyamat, de minden percért megérte. „A felkészülés legnehezebb pillanata az első kiértékelő alkalom volt, amikor száz kérdőívvel magam előtt
Persze, ez egyben a legizgalmasabb része is a munkának, a második fázisban már élvezettel tudtam ezt tenni, de először ijesztő volt a feladat nagysága. A második szakaszban egy másik nehézségbe ütköztem: egy kortársaimból álló csoportnak tartottam közel két hónapon át tartó foglalkozássorozatot, s minden alkalom előtt volt bennem egy kis félelem. Nagy felelősségnek éreztem azt, hogy másfél órán át lefoglaljam őket, és valami újat nyújtsak, miközben ezt el is várják, és bíznak bennem, de sikerült Ők is és én is elégedetten zártuk a közös munkát” – számolt be a felkészülésről a diáklány.
A versenyen pedig nem engedte, hogy eluralkodjon rajta a félelem, mert az érződött volna az előadásmódján is. Mint mesélte, azért
Mi leszel, ha nagy leszel – tettük fel a kérdést a fiatal kutatónak, és korára nem jellemző módon határozott választ kaptunk.
A versenyen elért eredmény és a magyarországi felvételi pontok, amelyeket ennek köszönhetően kaptam, csak erősítenek. Emellett viszont itt van a magyar irodalom is, amelyet évek óta nagy odaadással bújok, néha én is próbálkozok hozzátenni egy-egy töredéket, és persze a színház világa is vonz a maga varázsával.
– mondta Szabó Ivett.
A folyamat a lényeg
A versenyek által egy új területen próbálhatja ki magát, bővítheti ismereteit, megtapasztalhatja a sikert, és a kudarcot, illetve ennek feldolgozását, ezenkívül minden új élethelyzet egy önismereti folyamat is – fogalmazott Városi Emőke iskolai tanácsadó. A TUDOK versenyen kifejezetten a kutatási munkába, a csoportozásba, ennek szakszerűségébe kóstolhatott bele a résztvevő diák. Már a folyamat megérte, ebből sokat tanult, így már ettől nyertes. A folyamat a lényeg elsősorban, nem a cél. A cél csak bónusz – tette hozzá a szakember.
Tovább szűkítik a jogosultak körét a közszféra alkalmazottai számára biztosított üdülési utalványrendszerben. Kivezetik ugyanakkor a kötelező önrészt, így már nem jogszabályi, hanem piaci muszájból kell hozzátenni.
Az utóbbi időszakban ismét számos kóbor kutya tűnt fel Gyergyószentmiklós lakónegyedeiben, elsősorban a szeméttárolók környékén – hívta fel figyelmünket olvasónk. A többségük békés, de több esetben agresszív viselkedésről is érkeztek jelzések.
Életben találták hétfő éjszaka a Máramarosi-havasokban a hegyimentők azt a 31 éves ukrán férfit, akinek keresését már egy éjszakával korábban elkezdték.
2024-ben az Év kiállítása díjjal jutalmazták a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Menyasszony című kiállítását. Most annak utazó „kapszulaváltozata”, a Székely Menyasszony érkezik Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába, de mi is hozzájárulhatunk a sikeréhez.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.
A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.
A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.
szóljon hozzá!